Furcsa címváltoztatást hajtott végre Matolcsy György volt jegybankelnök alapítványa, a budai Várból egy kelenföldi lakótelepen lévő panelház harmadik emeletére költözött.
Bírósági dokumentumokból derül ki, hogy az Eurázsia Pénzügyi Központjáért Alapítvány székhelye a budai Várban található Úri utca 72-ből a Nándorfejérvári út 8/D-be került. Az alapítványt májusban jegyezték be a vári címre, szeptember 16-án helyezte át aztán címét a négyemeletes panelház harmadik emeletére, a 10-es lakásba – írja az Mfor.hu.
Az Opten adatai szerint a kelenföldi lakás október elejéig Czene Gréta lakcíme volt, aki a Metropolitan Egyetem elnök-vezérigazgatója és Matolcsy György volt kabinetfőnöke. Ő írta alá az alapítvány alapító okiratát is.
Az utolsó pillanatban hozta létre az alapítvány Matolcsy György
A HVG szerint Matolcsy György jegybankelnökségének utolsó napjaiban hozta létre az új alapítványt bizalmi embereivel. Február 27-én, néhány nappal azelőtt, hogy Matolcsy átadta volna az elnökséget Varga Mihály korábbi pénzügyminiszternek, Czene Gréta aláírta az alapító okiratát.
Február végén Matolcsy György már pontosan ismerte az Állami Számvevőszék elmarasztaló jelentésének tartalmát. A jelentés fő pontja, hogy súlyos hiányosságokat és vagyonvesztést állapított meg a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványnál (PADME), bár Matolcsy ezt az ellenőrzés során és azóta is tagadja.
A volt jegybankelnök vélhetően azzal is tisztában volt, hogy utódja, Varga Mihály tisztogatásra készül, el fogja távolítani majd a bizalmi embereit.
A Fővárosi Törvényszéken május 7-én bejegyzett alapítvány nyilvános iratai szerint induló vagyonként négymillió forint befizetését igazolta az MNB-ügyben szintén szerepet játszó MBH Banknál.
Az alapítvány kuratóriumának elnöke Matolcsy György Huba, tagjai pedig Cseh Katinka és Fömötör Barna. Utóbbit Czenéhez hasonlóan Varga eltávolította a belépése után.
Cseh Katinka két éve a Pallas Athéné Könyvkiadó ügyvezetője volt, jelenleg a Metropolitan Egyetem mögött kialakított cégháló egyik tagjának, a Közép-Európa Alfa Holding Vagyonkezelő elnöke. Ezt a posztot korábban Czene Gréta is betöltötte.
Az Úri utca 72. kalandos története
A budai Várban az alapítvány csak négy hónapig működött, májustól szeptemberig. Az Úri utca 72. amúgy is kalandos történetű ingatlan: a PADME oldalán található leírás szerint plébániaépület, családi ház, katonai kincstár, italmérés, villamos teherelosztó központ volt, és az MNB is itt akarta őrizni az aranytartalékát.
A ház alatt 45 méteres mélységig nyúló pincerendszer terül el, amely a Vár alatti Labirintushoz is csatlakozik.
Az ingatlant az MNB Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványa 2015-ben nettó 795 millió forintért vásárolta meg. A vételáron felül még 3,4 milliárd forintot költöttek a restaurálásra, a felújítás kivitelezője a Raw Development Kft. volt – Somlai Bálint cége, aki a Matolcsy-ügyek rendszeres szereplője és Matolcsy Ádám (Matolcsy György fia) jóbarátja.
Még a kivitelezés közben, 2019-ben átkerült az egész ingatlan tulajdonjoga az MNB-alapítványok vagyonkezelő cégéhez, az Optimához. Az épület tulajdonlapjáról pedig kiderül: 2021 szeptemberében Matolcsy Ádámhoz köthető Skygreen Kft. magántulajdonába került.
Amikor az üzlet lezárult, az új tulajdonos szinte azonnal hitelt vett fel az ország egykori kincstárára. Az alapítvány pedig visszabérelte a korábban a saját pénzén felújított ingatlant.
Eurázsia-eszme
Matolcsynak az Eurázsia-eszme régóta szívügye, jegybankelnökként igyekezett is népszerűsíteni. 2021-ben például arról elmélkedett, milyen „országpárok” vannak Németország és a visegrádi négyek, illetve egyes távol-keleti államok között.
Arra a következtetésre jutott, hogy „a világban a koreai és a magyar nemzet áll talán a legközelebb egymáshoz az értékrend terén a verseny, a küzdelem, a bizonyítási vágy és a családi gyarapodás értékei miatt”.
Az alapító okirat szerint „míg korábban, az utóbbi 500 év nagy részében egy-egy nagyhatalom sikerének a titka a pénzvagyon tőkévé alakítása volt, ma már a tehetség bevonása a legfontosabb a tudás, a technológia és a tőke legjobb kombinációinak létrehozásába”.
Ennek érdekében van szükség egy új think tankra, amelynek feladata „az Eurázsiában zajló pénzügyi, technológiai, innovációs és geopolitikai fejlemények és események vizsgálata, az eurázsiai együttműködés lehetőségeinek kutatása és Budapest, Magyarország pénzügyi központtá válásának elősegítése az átalakuló geopolitikai világrendben”.
A HVG szerint az alapító okiratból nem fejthető meg, hogy pontosan mi az alapítvány konkrét feladata.
Olvasd tovább itt: index.hu
