Új fejezet kezdődik Stohl Luca életében: novembertől az ATV Start műsorvezetőjeként láthatják a nézők. A csatorna reggeli műsorában Krug Emíliát váltja, de a feladat nemcsak szakmai, hanem logisztikai kihívást is jelent számára, hiszen két és fél éves kislányával, Rózával Németország és Budapest között kell majd ingáznia. A műsorvezető ennek ellenére lelkesen várja az indulást, és mint mondja, családja segítségével minden akadályt meg tud oldani.
Stohl Luca a tizenkét év után távozó Krug Emília helyét veszi majd át a reggeli műsorban. Az új műsorvezető számára komoly logisztikai kihívásokat hoz majd ez az időszak, ugyanis a két és fél éves kislányával, Rózával, Németország és Budapest között kell majd ingázniuk.
Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója úgy érezte, hogy három és fél év után itt az ideje, hogy más feladatot is kapjak, és szeretnék, ha az ATV Startban műsorvezetőként dolgoznék
– mondta a Blikknek.
A műsorvezető nagyon örül a lehetőségnek, mindemellett megtisztelésnek tekinti, hogy ezzel a csapattal dolgozhat, és hozzátette, hogy nagyon szereti a reggeli formátumokat. Egy kérdés merült csupán fel benne, hogy belefér-e ez a feladat abba a havi 10–12 napba, amelyet Magyarországon tölt.
Szerencsére úgy néz ki, hogy meg tudjuk oldani, hogy ugyanannyit legyek Magyarországon, mint eddig. A hétköznap reggeleket fogom ez idő alatt a Startban tölteni, a hétvégéket és néhány az estét a Híradóban
– mondta.
Stohl Luca élete alapos szervezést igényel a jövőben, hiszen a lányát nem lenne szerencsés, ha a munkahelyére magával vinné. A műsorvezető nagy családdal büszkélkedhet, így akad neki segítsége.
„Amikor megkapom az ATV-s beosztásom, rögtön hívom anyukámat, egyeztetjük a menetrendet, és ha szükséges, a család több tagját is bevonjuk Róza őrzésébe” – árulta el a műsorvezető, aki már nagyon várja a novemberi kezdést.
Olvasd tovább itt: index.hu
