Legendás bolttal lesz szegényebb az éjszakai élet Budapesten, ugyanis csütörtökön bezárt a 32 éve működő Mester utcai közért, ahol vásárlás közben üvöltött a techno, még az eladók is hasonló állapotban voltak, mint a hajnalban betérő vendégek. Még nem tudni, mi lesz a megüresedett üzlet helyén.
Harminckét év után lehúzta a rolót csütörtökön a Mester utcai éjjel-nappali technoközért, ahol a hajnalban betérő illuminált vásárlók még vásárlás közben is bulizhattak egy kicsit.
A hírt Bede Márton újságíró osztotta meg Instagram-oldalán, a bezárással kapcsolatos érzéseiről is beszámolt.
Lassan semmi sem marad ebben az országban, amiért érdemes itt élni
– közölte az újságíró, a hely miliőjéről pedig az alábbi szavakkal emlékezett meg: „A hely, ahol évtizedeken át hajnali négykor atomkész emberek vásároltak atomkész emberektől, és még szenteste is olyan zene dübörgött, hogy csak szeletelve és grammra lehetett vásárolni.”
Egyelőre nem tudni, hogy mi nyílik az üzlet helyett, Bede szerint „egy újabb vietnámi” települ a technoközért helyére.
(Borítókép: Google Street View)
Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.
MEGVESZEM
Olvasd tovább itt: index.hu
