
Csokit vagy csalunk! – azaz „trick or treat”. Ez a felszólítás, amivel halloweenkor a házról házra járó, ijesztő jelmezt viselő gyerekek édességet „követelnek” maguknak, majd, ha megkapták, odébbállnak. Az eredeti kifejezésben a „trick” szócska nem annyira csalást, mint inkább csínyt jelent, de a magyar nyelvben inkább az előbbi forma terjedt el.Vonulnak a szentekSződligeten a helyi plébánia mindenszentekkor megrendezi a szentek felvonulását: ezekre az alkalmakra a gyerekek – de akár felnőttek is – rémisztő jelmezek viselése helyett egy-egy, számukra kedves szentnek öltöznek be. A felvonulás végén, nagy füstfelhő közepette megjelenik a pokoli kígyó, egy sárkány, amelyet ott helyben le is győz a szentek serege – vagyis a jelmezes gyerekek…Ez – mondta el a Mandinernek Markovics Milán Mór, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója – nemcsak hogy jópofa, de nagyszerű keresztény válasz a halloween-ünnepre”. Hozzátette: ettől függetlenül szerinte halloween nem igényel keresztény választ. „A Halál Triduuma, vagyis háromnapos ünnepi szakasza összekapcsolja a mindenszenteket, a halottak napját és azok előestéjét, a halloweent, melynek az elnevezése is keresztény”. A pokol és a gonosz erők borzalmasak – idézte fel –, de rávilágítanak egyben a megváltásra is.„A töklámpás szó szerint rávilágít a gonoszra, mert megmutatja azt” – fogalmazott a katolikus teológus, kánonjogász.Megerősítette: mindenszentek ünnepén az isteni világosságba jutottakat ünneplik, halottak napján pedig azokról emlékeznek meg, akik még – a katolikus álláspont szerint – a tisztítótűzben szenvednek. Mint elmondta, halloween három ünnepre mutat: emlékezzünk a végső dolgokra – a halálra, az ítéletre, a pokolra és a mennyre. A teológus szerint abban kell hitelesnek lenni, amiben az ember hisz, „Európa keresztény jövője is ezen múlik majd”. És a végére: íme a magyar halloween!A kelták „óévbúcsúztatójához” egészen hasonló külsőségeiben egy magyar népszokás: a lucázás, december 13-án. Ezen a napon tököt faragtak a régi világban, a gyerekek és a fiatalok pedig csínyeket követtek el. Luca ünnepének azonban nincs köze semmiféle Amerikából importált halottkultuszhoz – persze annak sincs már túl sok köze a kelta Samhainhoz…Nyitókép: Vasvári Tamás MTI/MTVA
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
