
Nyugdíjasok anyagi helyzetét javító lépésről döntött a kormány. A 14. havi nyugdíj bevezetése ugyanis azt jelenti, hogy az éves inflációs emelésen felül, a 13. havi nyugdíjat is beleszámítva 16 százalékkal több pénzt kapnak majd a nyugdíjasok.
Nyugdíjasok számára fontos lépésről döntött a kormány – Fotó: Bodnár BoglárkaNyugdíjasok anyagi helyzetét javító lépés a 14. havi nyugdíj bevezetése
Ritkán hangzik el, de a 13. havi nyugdíj éves hatása olyan, mintha egy plusz 8,3 százalékos nyugdíjemelést kapna minden jogosult. Korábban erről is szólt Farkas András nyugdíjszakértő. És az is nyilvánvaló, hogy ugyanez áll majd a 14. havi nyugdíjra is.
Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott pénteki interjúban a 14. havi nyugdíj bevezetésével kapcsolatban közölte, most kell megcsinálni!
A miniszterelnök emlékeztetett: 2010-ben a nyugdíjasok szenvedtek, mert az előző kormányok csökkentették a nyugdíjak értékét, és elvették a 13. havi nyugdíjat. A kormánypártok kötöttek egy szövetséget a nyugdíjasokkal, ami arról szól, hogy soha többé nem fordulhat elő Magyarországon amíg nemzeti kormány van, hogy a nyugdíjak veszítsenek az értékükből.
„Vért izzadtak”, de a 13. havi nyugdíjat vissza tudták adni, és szükséges a 14. havi is – mondta a miniszterelnök, jelezve: a nyugdíjrendszeren belül ugyanakkor nem szeretne változásokat, mert minden jó ötlet, morálisan is helyes belső változtatás a nyugdíjrendszeren belül legalább annyi, de inkább több igazságtalanságot termel, mint amennyit orvosolna.
Orbán Viktor közölte: a 14. havi nyugdíjra is az mondják a tiszások, a DK-sok, a közgazdászok, hogy annak nem most van az ideje.
„De, most van az ideje, és meg is kell csinálni”, az a kérdés, hány lépésben tudják ezt bevezetni a 13. havi nyugdíj bevezetéséhez hasonlóan. Ennek a pontos forgatókönyvén dolgoznak a szakemberek – közölte a miniszterelnök.
Korábban Nagy Márton gazdasági miniszter az Indexnek nyilatkozva közölte, a 14. havi nyugdíj bevezetése Magyarországon most már elkerülhetetlen, ez lenne a legjobb módja annak, hogy a nyugdíjasok részesüljenek a reálbér-emelkedésből.
Felidézte, amikor a baloldali kormány kivezette a 13. havi nyugdíjat, a polgári kabinet mindössze 2 év alatt vissza tudta adni azt a nyugdíjasoknak. „Akkor először egy hét, majd a további plusz három hét formájában vezettük vissza, és így lett újra teljes az egyhavi juttatás. Most azonban óvatosabb lennék” – nyilatkozta Nagy Márton. Mint mondta, a költségvetési fegyelem okán inkább 2–3 éves bevezetési időt tart reálisnak, de döntés erről még nem született, folyamatos a munka. Arra a kérdésre, hogy a költségvetés 2026-ban és 2027-ben lehetővé teszi-e a 14. havi nyugdíj fokozatos bevezetését, Nagy Márton úgy fogalmazott: „2026-ban egy héttel el lehet kezdeni.”
Olvasd tovább itt: ripost.hu
