
Orbán Viktor nagy delegációval utazik a november 7-i találkozójára Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonba, ahol a tervek szerint teljes áttekintése, „ráncfelvarrása” történik majd az amerikai-magyar kapcsolatoknak. A miniszterelnök erről a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt pénteken.
Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor november 7-én Washingtonban találkozik Donald Trumppal, ahol a két vezető a magyar-amerikai kapcsolatok teljes „ráncfelvarrásáról” tárgyal majd Fotó: EVAN VUCCI / POOLOrbán Viktor: Washingtonban megtörténik az amerikai-magyar kapcsolatok teljes áttekintése
Orbán Viktor a washingtoni tárgyalással kapcsolatban kiemelte, hogy gazdasági vezetők, több miniszter, fontos állami szervek vezetői és a nemzetbiztonsági főtanácsadó is részt vesz majd a találkozón.
A legmagasabb szintű tárgyalás egyik fontos eleme a béke lesz. Ugyanakkor a két ország gazdasági ügyekről is tárgyal már hosszú hónapok óta, így a tervek szerint egy amerikai-magyar gazdasági együttműködési csomagot is tető alá tudnak hozni – mondta a kormányfő, majd megjegyezte, hogy miközben az amerikaiak éppen hazaviszik a cégeiket a világ számos pontjáról, aközben Magyarországra egymás után érkeznek amerikai befektetések.
Ezeket nem a szél fújja be, hanem megegyezés alapján jönnek ide, és a mostani gazdasági együttműködési csomagban is vannak kéréseink és javaslataink újabb amerikai befektetésekre, amelyek Magyarországra jönnének”
– tette hozzá Orbán Viktor, egyúttal jelezte, ennek előfeltétele, hogy rendezzék az energia kérdését, mert ahhoz, hogy egy befektető hosszú távú beruházásról dönthessen, látnia kell a termelés egyik fontos költségének, az energia árának az alakulását.
Meg kell győznöm az amerikaiakat arról, hogy Magyarország egy bezárt ország, nincs tengerünk, ezért mi ki vagyunk szolgáltatva azoknak a szállítási útvonalaknak, amelyeken keresztül érkezhet energia Magyarországra, és ezek leginkább csővezetékek”
– mondta Orbán Viktor.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
