„Ezt a gyűlöletkultúrát az önimádó Magyar Péter honosította meg”

„Ezt a gyűlöletkultúrát az önimádó Magyar Péter honosította meg”



„Ezt a gyűlöletkultúrát az önimádó Magyar Péter honosította meg”
A Mandiner is több összeállítást közölt már ebben a témában. Lapunk több cikkben is rámutatott arra, hogy is fest Magyar oly sokat emlegetett „szeretetországa”. A felsorolásból is kiderül, hogy az odavezető „út” gyűlölködéssel és hergeléssel van leginkább kikövezve.Emlékezetes többek között, hogy több mint egy éve még nem a békét hirdette a TISZA elnöke. A 2024-es európai parlamenti választási kampány egyik állomásán elhangzott beszédében úgy fogalmazott, „2024 június 8-án nem leszünk annyira békések Budapesten a Hősök terén, és nem pár százan leszünk, hanem sok százezren, lehet, hogy milliónyian, és ott nem fogják tudni megállítani azt a tömeget!”. Magyar rá pár napra az előző kijelentést követően Putnokon a templom előtt várta kampány-teherautójának platóján a miséről kijövőket, leginkább a helyi polgármestert, akinek a szertartás közben is bekiabálta, hogy „gyere ki!”. Ezt követően két, a városvezetőnek tulajdonított idézetet olvasott fel, majd kiabálni kezdett a templomból kijövő emberekkel. Mit mondott a plébános úr a templomban? Szégyelljék magukat! (…) Remélem újraszentelik majd ezt a templomot! Szégyelljék magukat!” – tette fel a kérdést az egyházfinak.

Olvasd tovább itt: mandiner.hu