Egy férfit azzal vádolnak, hogy esténként a nyolcéves dédunokája nemi szervét simogatta az ágyban. A 72 éves nyugdíjas tagadja a vádakat – számolt be a Tények.
Az eset két éve, 2023 őszén történhetett egy Tatához közeli faluban. Amikor a férfi családjának nem volt hol laknia, befogadta a lányunokáját, annak öt gyerekét és a nő férjét is. A vád szerint a beköltözést követő hetekben a dédnagyapa megkérte a nyolcéves gyereket, hogy az éjszakákat a szobájában töltse, ilyenkor egy ágyban aludtak. Amikor a gyermek elaludt, a férfi benyúlt annak bugyijába, és a nemi szervét kezdte simogatni. A gyermek minden alkalommal felébredt, de nem tett semmit ellene.
A gyerekeket az eset óta már kiemelték a családból, a férfit pedig 12. életévét be nem töltött személy elleni szexuális erőszakkal vádolják, és 12 év fegyházbüntetés kiszabását kérték rá.
A vádlott nemrég poligráfos vizsgálaton esett át, ami azonban az ártatlanságát támasztotta alá. A helyieket megdöbbentette az eset, Tardos alpolgármestere például elmondta, hogy kedves, segítőkész emberként ismerik a férfit, sőt még a saját gyermekeit is többször rábízta korábban, hogy vigyázzon rájuk.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a +36-80-505-101-es telefonszámon (h., cs., p.: 18:00–22:00, k.: 10:00–22:00, sze.: 12:00–16:00). Az Egyesület segélyvonala külföldről a +36-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.
Az áldozatsegítéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben 0–24 órában az ország egész területéről hívható az Áldozatsegítő Vonal a 06-80-225-225-ös telefonszámon.
Olvasd tovább itt: index.hu
