A beszélgetést azzal kezdtük Csizmazia Gáborral, a Nemzeti Közzszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének munkatársával, hogy egyáltalán mennyire fontos a kicsi Magyarország az USA-nak. A szakértő szerint Kelet-Közép-Európában két államra figyelnek leginkább, ez pedig Románia és Lengyelország. Ugyanakkor ez a mostani meghívás leginkább Orbán Viktor személyének szól.
A találkozón a magyar fél bizonyára ismét kérni fogja a mentességet az orosz kőolajvásárlás tiltása alól. Korábban Donald Trump úgy reagált, hogy
mi, vagyis az amerikai kormányzat nem adtunk mentességet, viszont az amerikai elnök megteheti, hogy személy szerint mentességet ad a szankciók alól az egyes országoknak
– pontosította a lehetőségeket Csizmazia Gábor. Emellett célunk a jó gazdasági kapcsolatok fenntartása, erősítése. Az amerikaiak viszont mindenáron le akarják zárni az orosz-ukrán konfliktust, amihez a mostani kemény szankciókat alkalmazzák. Ugyanakkor erősen tolják akarják az atomenergiai együttműködést, az amerikai nukleáris fűtőanyag beszerzésben, a kis moduláris reaktor technológiák, és a nukleáris hulladék tárolása terén.
A nukleáris együttműködésről akár még megállapodás is születhet a magyar és az amerikai vezető között – jelezte a szakértő.
A másik fontos terület az amerikai cseppfolyósított gáz (LNG), amelynek vásárlására egész Európát bátorították, de ez Magyarország esetében nem olyan könnyű, hiszen tenger és LNG-terminál nélkül elég nehézkes. Az viszont nem kizárt, hogy ilyen irányú amerikai fejlesztésben Magyarország részt vesz a közeljövőben.
Az orosz kőolajvásárlást tiltó szankciók kapcsán szóba került az is, hogy az amerikaiak miért nem az infrastrukturális elemekre csaptak le (finomítók, kúthálózatok), és tiltották meg orosz kőolaj feldolgozását, árusítását, hanem csak kereskedőcégekre, mint például a Lukoil.
Beszéltünk arról, hogy mindkét fél egyetért az ukrajnai béketeremtéssel, bár eltérően gondolják annak megvalósítását.
A még meg nem valósult budapesti csúcstalálkozót érintve Csizmazia Gábor határozottan kijelentette, hogy biztosan lesz egy magyarországi meghívás Donald Trump számára. Viszont egy budapesti csúcs nem tőlünk, hanem leginkább az orosz és az amerikai fél részvételétől függ, arról nem is beszélve, hogy mi lesz majd ezen a rendezvényen Zelenszkij ukrán elnök szerepe.
A műsorban szó volt arról is, hogy
- Mennyiben jelenti a mostani találkozó a politikai inga más irányú kilengését, aminek ellentéte az volt, ahogy korábban a Biden-adminisztráció kezelte a magyar vezetést?
- Miért nehéz LNG földgázt bejuttatni Kelet-Európa közepére?
- Miért nem működött az amerikai részvétellel indult Három Tenger Kezdeményezés Kelet-Európában?
- Mennyire reális, hogy az orosz kőolajvásárlás tiltását bizonyos európai országok esetében időben eltolják?
- Átbeszéltük az is, hogy Washington bármilyen formában előhozhatja-e az erős kínai-magyar politikai kapcsolatok kérdését?
Olvasd tovább itt: index.hu
