Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Terézváros volt szocialista alpolgármestere ellen

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Terézváros volt szocialista alpolgármestere ellen



Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Fürst György, Terézváros egykori szocialista alpolgármestere ellen egy bv-bíró – szúrta ki a 444 a rendőrség közleményét. A férfit május végén a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen hat év hat hónap letöltendő börtönre és 25 millió forint pénzbüntetésre ítélte a 2016 óta zajló centrumos „parkolási maffia” perben, de a volt politikus nem vonult be a számára kijelölt büntetés-végrehajtási intézménybe. Néhány hete a rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene belföldön. 

Akkor azt lehetett tudni, hogy Fürst Izraelben van, ugyanis hitközségi források szerint a jogerős, másodfokú ítélet előtt pár nappal megkapta az alija-jogot, vagyis az izraeli letelepedési engedélyt.  

Az alija-engedélyhez Izrael belügyminisztériuma kereste meg a magyar hitközség egy rabbiját, hogy igazolja Fürst zsidó hátterét. Az igazolást június 21-én, nyolc nappal a másodfokú ítélet előtt adta ki az erre felkért rabbi. 

Fürst Györgynek érvényes útlevelet és egy tiszta erkölcsi bizonyítványt is be kellett mutatnia az alija-kérelem elfogadásához, de az kérdés, hogyan kaphatott tiszta erkölcsi bizonyítványt, hiszen korábban jogerősen elítélték, felfüggesztett börtönt kapott. 

A volt alpolgármestert, aki később a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője és tulajdonosa lett, 2010-ben gyanúsították meg. A per 2016-ban indult hárommilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó bűncselekmények vádjával.  

Nyitókép: Police.hu

Olvasd tovább itt: hvg.hu