November 15-én Győrbe látogat a két legnagyobb támogatottsággal rendelkező magyar párt vezetője. Úgy gondolom, ez megfelelő alkalom arra, hogy találkozzanak, megvitassák nézeteiket; a magyar polgárok pedig meghallgathassák őket arról, merre és hogyan kormányoznák az országot – írta szerda délután a Facebook-oldalán Pintér Bence, Győr polgármestere.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, október 23-a után a Magyar Péter, a Fidesz és a Demokratikus Koalíció (DK) is országjárást hirdetett. Orbán Viktorék hamarosan be is jelentették, hogy a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárása november 15-én, Győrben indul majd. Erre reagált gyorsan Magyar Péter, aki jelezte, mind az öt, már ismert DPK-gyűlés időpontjára ők is fórumokat szerveznek, így várhatóan hamarosan mind a két párt vezetője Győrben lesz.
A győri városvezető a vita helyszínének felajánlotta a városháza dísztermét, a vita szabályainak kidolgozását és a moderátor megnevezését viszont a meghívottakra hagyta. Javasolt két vitatémát is, ezek az önkormányzatiság kérdése, a magyar külpolitika és külgazdaságának jövője – de természetesen vár témajavaslatokat a résztvevőktől, ahogy a miniszterelnök és a Tisza Párt vezetőjének visszajelzését is, november 10-ig. Magyar Péter válasza után megjelent későbbi posztjában pedig azt is jelezte, megkezdték a vita szervezését.
A felkérésre gyorsan reagált Magyar Péter, szintén a Facebook-oldalán arról írt, elfogadja a győri polgármester felkérését. „A kérdés már csak az, hogy a leköszönő miniszterelnök összeszedi-e a bátorságát két adatlopás és listázás között, hogy 20 év után vállaljon egy valódi vitát” – írta posztjában.
Orbán Viktor egyelőre nem reagált, megtette viszont ezt Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint Magyar Péter páratlan és egyedülálló, és nyakig benne van a trutymóban, mert a többi között ukránokkal csináltatta az applikációját és abból most 200 ezer ember adata kiszivárgott. A Fidesz állítása szerint a Tisza Világ applikációból kiszivárgott névsorról (akik közül a Mandiner többeket listázott, az érintettek közül pedig többen állításuk szerint le se töltötték az alkalmazást) és azt övező politikai narratívákról alábbi cikkünkben írtunk bővebben:
Menczer Facebook-posztjában arról is írt a miniszterelnök Magyar Péter „gazdáival” – Manfred Weberrel, Ursula von der Leyennel és Volodimir Zelenszkijjel – vitatkozik. „A fogott embereket, a bolondokat és a bohócokat rám osztotta. Nem örülök, de ez van, minden szakmának megvannak a maga nehézségei”, tette hozzá Menczer, majd jelezte: Magyar számíthat rá, bárhol, bármikor.
Nyitóképünk illusztráció, rajta a győri közgyűlés, forrás: Facebook / Pintér Bence
Olvasd tovább itt: hvg.hu
