Kisebb „leleplező” listával állt elő kedden a Mandiner azokról a „levitézlett ellenzéki politikusokról, óellenzéki értelmiségiekről és független-objektív újságírókról”, akikről úgy tudják, hogy regisztráltak a Tisza Párt szeptember elején élesített applikációjába, a Tisza Világba.
A kormányközeli Index októberben írta meg, hogy az applikációból mintegy 20 ezer felhasználó adatai kerülhettek ki. Erre válaszul a Tisza Párt belső vizsgálatot jelentett be, és azt állította, hogy „összehangolt titkosszolgálati akció keretében támadták” a rendszert. Hétvégén a szintén kormányközeli Magyar Nemzet már 200 ezer felhasználó adatainak kikerüléséről írt.
A Mandiner most azzal szállt be a botrány dagasztásába, hogy az adatszivárgásban vagy adatlopásban érintett felhasználók közül ellenzékiként emlegetett közszereplőket, illetve a kormánytól független sajtó munkatársait nevezik meg.
A kormánypárti médiában hagyományos műfajt képviselő listázó cikkben „Az SZDSZ nem ereszt” alcím alatt a több mint tíz éve formálisan is megszűnt, de már 2010-re is teljesen jelentéktelenné vált valahai párthoz köthető felhasználókat nevezik meg. Ezután hat felhasználó megnevezésével a Tisza Párt „belvárosi értelmiség körében” tapasztalható népszerűségét igyekeznek bemutatni, külön kitérve arra, hogy bár nem regisztrált, meghívót még Ungváry Krisztián történész is kapott.
Végül a „Független-objektivitás forrása” cím alatt újságírókat neveznek meg, akikről a következő gyanúsítást fogalmazzák meg:
„Az információk gyors bemutatása az olvasóközönségnek az újságíró legfőbb feladata – úgy tűnik, hogy ezt a magukat független-objektívnek beállító ellenzéki újságírók is így látják, hiszen a hírek szerint jó páran regisztráltak is, hogy mielőbb megkapják az itinert Magyar Pétertől, és ne kommentekben igazítsa helyre őket.”
A gondolatmenet meglepő módon az utolsó két tagmondattól eltekintve teljesen helytálló is, hiszen újságíróként pontosan azért érdemes a Tisza Világ applikációra és például a kormány számtalan digitális polgári körébe vagy éppen a Harcosok Klubjába is regisztrálni, hogy azokon keresztül első kézből és mihamarabb értesülhessen arról, éppen milyen narratívákat közvetít saját táborának egyik és másik politikai párt.
A Mandiner egyébként az elemzők közt „leplezte le” a Partizán Vétó című műsorából ismert Ruff Bálintot is, aki rövidesen Facebook-bejegyzésben jelezte, hogy „amióta a politikában dolgozom, soha egy szóval sem mondtam, hogy pártatlan lennék”.
„Tizenöt éve minden megbízásom és szereplésem során nyíltan és sokszor elmondtam, hogy a hazámra nézve károsnak tartom az Orbán-kormányt. Véleményemet soha nem titkoltam” – szögezte le Ruff.
Log into Facebook
Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.
A cikk azonban nem szorítkozott a megszerzett adatokkal bizonyíthatóan regisztráltak megnevezésére, befejezésül ugyanis két olyan nevet is bedobtak, akikről mindössze annyit tudtak állítani, hogy „nagy valószínűség szerint felhasználók”.
Az eset miatt az adatszivárgással kapcsolatban már vizsgálatot bejelentő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól is megkérdeztük, hogy miként értékelik, hogy a Mandiner nyilvánosságra hozta a Tisza Párt applikációjába regisztrált több magánszemély nevét. Amennyiben választ kapunk, frissítjük a cikkünket.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
