Alföldi Róbert bepereli a Tisza Világ alkalmazással őt összefüggésbe hozó újságokat – írja a rendező a Facebook-oldalán közzétett posztjában.
„Nem töltöttem le semmiféle, a Tisza Párthoz köthető mobilapplikációt, így az adataim onnan ki sem szivároghattak” – áll a posztban.
Alföldi közölte azt is, hogy még ha regisztrált is volna az alkalmazásba, az semmiféle jogszabályba nem ütközik, így ezt szenzációként tálalni ellentétes az Európai Unió valamennyi jogállami normájával.
„Személyes adatokkal visszaélni pedig büntetőjogi kategória. Az adataimat jogosulatlanul kezelő sajtóorgánum(ok) ellen a szükséges jogi lépéseket megtesszük” – írja a rendező.
Mint arról korábban beszámoltunk a kormányközeli Mandiner listázni kezdte a feltört Tisza-applikációból kikerült neveket, feltüntetve Alföldi Róbertet és több újságírót is. A Válasz Online szerzői is szerepelnek a felsorolásban, a portál azóta reagált is a Mandiner állításaira.
Ebből kiderül, hogy bár a hírbe hozott újságírók válaszoltak a Mandiner szerkesztőségéből érkezett megkeresésre, ám válaszaikat a kormánypárti lap nem tartotta fontosnak leközölni, helyette szerzője a Tisza Párthoz leghűségesebb szerkesztőségnek nevezte a lapot.
Az újságírók ugyanakkor jelezték válaszaikban, hogy egyikük nem volt felhasználója a Tisza Világnak (az ő nevét törölték is a cikkből), a másikuk pedig nem párthűségből, hanem tájékozódás miatt töltötte le a párt applikációját, ami a munkájának része. Mint levelében megjegyezte, jelentkezett egy digitális polgári kör Facebook-csoportjába is, bár azt a jelentkezését nem hagyták jóvá.
A Mandiner sajátos gyakorlata miatt levelet írtunk a Tisza Világ körüli adatszivárgást vizsgáló Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak is, ha válaszolnak, arról beszámolunk.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
