Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este kilenc óra után. A kocsiban hatan utaztak, a helyszínre kiérkező nagykátai hivatásos és tápiószecsői önkétes tűzoltók egy embert élve szabadítottak ki a járműből, a többiek életüket veszítették., írja azt MTI.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a helyszínelés és a műszaki mentés elkezdődött, szakértők bevonásával vizsgálják a baleset körülményeit. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a személyautó a piros jelzés ellenére hajtott-e át a vasúti átjárón. A MÁV mindenesetre korábban azt írta, hogy az elsődleges információk szerint a sofőr a KRESZT megszegve, a félsorompó csapórúdját kikerülve hajtott a sínekre. Hozzátették, vonaton senki nem sérült meg.
„Az áldozatok és a sérült hozzátartozóinak együttérzésünket fejezzük ki, a balesetben vétlen mozdonyvezető kollegánkat pedig szolidaritásunkról biztosítjuk” – zárták közleményüket.
A Mávinform kedden estre arra figyelmeztette az utasokat, hogy az újszászi vonalon kedden az esti, éjszakai órákban jelentősen hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra, rövidebb útvonalon közlekedő és kimaradó járatokra számítani, mert Tápiószecső és Nagykáta között szünetel a közlekedés. Mivel 4 órára befejezték a baleseti helyszínelést, így kora reggelig helyreállhat a menetrend.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
