Noel életéért harcol a családja

Noel életéért harcol a családja



Noel életéért harcol a családja

Noel 2022. szeptember 9-én az ajkai kórházban, császármetszéssel látta meg a napvilágot. A gyermek születésekor még teljesen egészséges volt. Három hónapos korában azonban agyvérzést kapott. Az oxigénhiányos állapot miatt kúszni, járni és beszélni sem tud a gyermek.

Noel három hónapos korában kapott agyvérzést Fotó: (olvasói fotó)

Három hónapos korában vizsgálatra vittük, ahol Noel szívzörejei miatt sürgős műtétet javasoltak. A ballonos műtétet el is végezték rajta, de a lábában elzáródott egy ér, ezért vérhígítót kapott. A műtétet követő napon ennek ellenére agyvérzést kapott 

– sóhajt fel Rézműves Mária, aki azóta mindent megtesz azért, hogy gyermeke teljes életet élhessen.

A rendszeres terápia Noel egyetlen esélye 

Ezt követően a kis Noelt átszállították egy másik egészségügyi intézménybe, ahol a CT-vizsgálat igazolta, hogy a gyermek agyvérzést kapott. 

Ezt követően az Országos Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinikán folytatódott a gyermekünk gyógykezelése. Itt helyezték be neki a drént is, de a gyermekünk agyi bénulásán ez már nem tudott változtatni

 – folytatja szomorúan az édesanya, aki minden nap azért küzd, hogy gyermeke egészséges lehessen ismét.

Azóta több műtéten is átesett a gyermek. Rendszeresen járnak vele gyógytornára és havonta egyszer intenzív terápiára is. A közeljövőben csípőműtét vár Noelre, ami után elengedhetetlenül fontos, hogy intenzív mozgásterápián vegyen részt.

Ezek a kezelések létfontosságúak a gyermekem felépüléséhez. Ezek azonban nagyon költségesek. Éves szinten több mint kétmillió forintba kerül. Ezt önerőből nem tudjuk finanszírozni, ezért is örülök, hogy mellénk állt és a segítségünkre sietett Kornischer Anikó. Reménykedem abban, hogy egyszer még látom járni a kisfiamat 

– tette hozzá elérzékenyülten az édesanya. Anikó az Együtt Tomikáért Licitcsoport létrehozója, itt is lehet támogatni Noel gyógyulását. A család bízik benne, hogy a sok erőfeszítés, remény és szeretet megteszi a hatását, és a terápiák segítségével a gyermek teljesebb, szebb életet élhet.

 

Olvasd tovább itt: ripost.hu