A Kúria bejelentette, hogy készen áll a megfelelő eljárások lefolytatására az igazságszolgáltatás fü…

A Kúria bejelentette, hogy készen áll a megfelelő eljárások lefolytatására az igazságszolgáltatás fü…



Az igazságszolgáltatás függetlensége és pártatlansága védelmében, valamint a közbizalom fenntartása érdekében a Kúria készen áll a megfelelő eljárások lefolytatására – közölte a Kúria csütörtökön. „Ennek azonban megkerülhetetlen előfeltétele, hogy meghatározott személyre vonatkozó, pontos, ellenőrizhető bizonyítékkal alátámasztott információ álljon rendelkezésre” – olvasható a közleményben.

Azután szólaltak meg, hogy a Tűzfalcsoport többször is arról posztolt, hogy a Tisza-applikációból kikerült adatbázisban bírók neve is szerepel, majd erről a kormányközeli média beszámolt. Bár a Kúria arról ír, hogy szükségesek a megfelelő bizonyítékok, azt nem tudni, hogy mi számít annak, például a jelen esetben a kikerült adatok azok lehetnek-e.

A közleményben a Kúria arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország Alaptörvénye tiltja a bírák párttagságát és politikai tevékenységét. „A jogszabályok és a bíróságok – így a Kúria – szabályzatai biztosítják a bírói integritás megvédéséhez és a bírókra kötelező magatartási szabályok megsértése esetén a megfelelő jogkövetkezmények alkalmazásához szükséges eszközöket”.

A kormányközeli Index októberben írta meg, hogy a Tisza Párt szeptember elején élesített applikációjából, a Tisza Világból mintegy 20 ezer felhasználó adatai kerülhettek ki. Erre válaszul a Tisza Párt belső vizsgálatot jelentett be, és azt állította, hogy „összehangolt titkosszolgálati akció keretében támadták” a rendszert. Hétvégén a szintén kormányközeli Magyar Nemzet már 200 ezer felhasználó adatainak kikerüléséről írt.

Kedden aztán a Mandiner kisebb „leleplező” listával állt elő azokról a „levitézlett ellenzéki politikusokról, óellenzéki értelmiségiekről és független-objektív újságírókról”, akikről úgy tudják, hogy regisztráltak a Tisza Világba.

Olvasd tovább itt: hvg.hu