A kormányközeli Index októberben írta meg, hogy a Tisza Párt szeptember elején élesített applikációjából, a Tisza Világból mintegy 20 ezer felhasználó adatai kerülhettek ki. Erre válaszul a Tisza Párt belső vizsgálatot jelentett be, és azt állította, hogy „összehangolt titkosszolgálati akció keretében támadták” a rendszert. Hétvégén a szintén kormányközeli Magyar Nemzet már 200 ezer felhasználó adatainak kikerüléséről írt.
Kedden aztán a Mandiner kisebb „leleplező” listával állt elő azokról a „levitézlett ellenzéki politikusokról, óellenzéki értelmiségiekről és független-objektív újságírókról”, akikről úgy tudják, hogy regisztráltak a Tisza Világba.
A hetilap listájának megjelenése után megkerestük a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot (NAIH), és arról érdeklődtünk, hogy vizsgálják-e a Mandiner eljárásának jogszerűségét.
Válaszában a hatóság közölte:
kérelemre indult eljárásokban vizsgálják az azokban megjelölt médiaszolgáltatók szerepét a nyilvánosságra került személyes adatok kezelése tekintetében.
Mivel folyamatban lévő eljárásról van szó, ezért többet nem árultak el, ám „az eljárások lefolytatása után a hatóság tájékoztatni fogja a nyilvánosságot azok eredményéről” – tették hozzá.
Levelében a NAIH arról is írt, hogy október 6-án hivatalból értesültek a Tisza Világ applikációt érintő potenciális adatvédelmi incidensről, másnap pedig hatósági ellenőrzést indítottak a Tisza Párttal szemben „a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról”, és az ellenőrzés jelenleg is folyamatban van.
Hozzátették: a Magyar Nemzet fent említett cikkében írtakat is ezen hatósági ellenőrzés keretében vizsgálják, amelynek határideje 60 nap, és ezen belül döntenek arról, hogy indokolt-e adatvédelmi hatósági eljárás megindítása.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
