A mesterséges intelligencia hazai elterjedésének előmozdítása érdekében a kormány egy sor intézkedést hozott a friss Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint. Az egyik döntés, hogy 2026. március 31-ig számos hivatalban, intézményben ki kell nevezni mesterséges intelligenciával foglalkozó szakembereket, AI-biztosokat.
A kormány döntése alapján a kormányzati koordináció és kapcsolattartás, illetve a mesterséges intelligenciával foglalkozó szakértői hálózat megerősítése érdekében
a minisztereknek ki kell jelölni a tárcájuknál Mesterséges Intelligencia Biztosokat a főispánoknak is ki kell jelölni mesterségesintelligencia-felelősöket a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokban a felsőoktatási, valamint a kutatóintézmények fenntartóinak pedig meg kell bízniuk mesterségesintelligencia-szakértőket a felsőoktatási intézményekben és kutatóintézetekben
Feladatot szab a kormány szintén jövő tavaszi határidővel Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosnak is – aki amúgy a hamis AI-videók miatt aggódott korábban, miközben ezeket a kormány is sűrűn teríti kampányelemként. Az ő feladata lesz például a nemrég elkészült kormányzati AI-stratégia végrehajtási keretrendszerének kitalálása, és a fenti AI-biztosi hálózat működtetése is.
Nemrég írtunk amúgy arról, hogy Palkovics mellett még 25 másik kormánybiztos is van, és további tanácsadók is segítik Orbán Viktort:
(Nyitóképünk illusztráció. Fotó: AFP, Cabrera Martin)
Olvasd tovább itt: hvg.hu
