Index – Belföld – A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felsült matekból a Népszava

Index – Belföld – A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felsült matekból a Népszava


A Szuverenitásvédelmi Hivatal sajtóközleményében azt írja, hogy a Népszava egy szerdai cikke szerint a Hivatalnak „nyár óta több mint 500 millió forinttal emelkedett a bérköltsége”, a jelentős emelkedést pedig nem az okozta, hogy új munkavállalókat vettek volna fel.

A cikk tartalmára Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke Facebook-oldalán reagált: „A Népszavának és a cikküket átvevő többi lapnak egy egyszerű pénzügyi beszámolót sem sikerült értelmezniük”, ugyanis elmondása szerint annyi történt, hogy június végéig hathavi, szeptember végéig pedig kilenchavi bért fizettek ki.

„Gratulálunk a felfedezéséhez! Mindezt úgy sikerült tálalni, mintha megnőtt volna a bérkeret, és ezt több orgánum is kritikátlanul átvette” – fogalmazott Lánczi Tamás.