A kedden este megjelent Magyar Közlönyben szerepel egy kormányhatározat, amely a magyar katonák iraki szerepvállalását meghosszabbítja 2026 végéig.
Mint a határozatban szerepel az országban egy legfeljebb húsz-, illetve váltásban negyvenfős katonai kontingens állomásozhat a szükséges technikai eszközökkel, fegyverzettel, felszereléssel ellátva, feladatuk a partnerképesség-építés, a katonai segítségnyújtás és tanácsadás, valamint a csapatkísérés.
Határozat szerint a döntést a nemzetközi béke és biztonság előmozdítására, a terrorizmus elleni küzdelemre, a migráció megfékezésére, valamint ENSZ-kötelezettségre tekintettel hozták meg.
Emellett megemlítik azt is, hogy Magyarország, ami az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció elkötelezett tagja, meg akarja akadályozni ISIS által elkövetett emberi jogi jogsértéseket, „különösen az Irak területén élő keresztény és más vallási kisebbségek sérelmére elkövetett népirtás és más emberiesség elleni bűncselekményeket”.
Az idei év végéig tartó szerepvállalásról szóló határozati javaslatot Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter 2023 novemberében nyújtotta be, és abban is ugyanilyen feltételek szerepeltek.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
