Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a csütörtök esti Hivatalos Értesítőben megjelent utasításával Miskolc és térsége területi kohéziójának erősítéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki – a törvény megfogalmazása szerint „legfeljebb két évre” – Hollósy András alpolgármestert.
Feladata:
javaslatokat fogalmaz meg a Bükk Városa Program megvalósításával kapcsolatban,az érintett kormányzati szervekkel, gazdasági szereplőkkel, társadalmi szervezetekkel együttműködve javaslatokat fogalmaz meg Miskolc és térségét illetően a területi kohézió erősítését szolgáló együttműködés formáira vonatkozóan,ösztönzi a vidék népességmegtartó erejének erősítése, valamint a társadalmi és környezeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás elősegítése érdekében a helyi közösségi együttműködési kezdeményezéseket,azokkal kapcsolatban javaslatokat fogalmaz meg, illetve azok megvalósítását folyamatosan figyelemmel kíséri,közreműködik a területi közigazgatással és a helyi önkormányzatok feladatellátásával összehangolt fejlesztéspolitika és a Bükk Városa Program megvalósításában,részt vesz a feladataihoz kapcsolódó kormányzati egyeztetéseken.
Ugyancsak Navracsics Tibor módosította két olyan miniszteri biztos kinevezését, akikről a hvg.hu 2024-ben beszámolt:
Kisfaludy László Andrást, aki köznevelési helyettes államtitkár volt korábban, 2024-ben a közigazgatás és a területfejlesztés stratégiai koordinációjáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki a miniszter. Ez most annyit változott, hogy hatásköre nem általában a szakpolitikai területeken átívelő beavatkozásokra, hanem a minisztérium egészét érintő szervezetfejlesztési beavatkozásokra vonatkozik, és négy fős titkárságát három fősre csökkentették. Ugyanakkor meghosszabbították a megbízást.
Ugyanez vonatkozik Petri Bernadettre, a közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztosra, ő is újabb legfeljebb két évig folytathatja. Ő egy éve nyilatkozott a hvg.hu-nak arról, hogy mivel Trumpnak az Egyesült Államok érdekei az elsőrendűek, ez az ideológiai politizálás végét és a reálpolitizálás kezdetét jelenti. Ebben Európa jól tud lavírozni, ha azt mondja, nekünk meg Európa az első, mi viszont azon szeretnénk változtatni, hogy most a fejlődő európai régiók alig tudnak pénzt szerezni ebből a kosárból, miközben a top20 régió viszi el a teljes forrás több mint felét.
Még egy személyi változás, amely viszont a Magyar Közlönyben jelent meg: távozik Nagy Márta, az Energiaügyi Minisztérium körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkára, aki jogi végzettséggel korábban a Földművelésügyi és az Igazságügyi Minisztériumban töltött be vezető tisztségeket. Az energiaügyi tárcához két éve került. Az ilyen felmentésekhez soha nincs indoklás, csak azt lehet tudni, hogy a miniszter javaslatára történt, vagyis nem lemondásról van szó.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
