Index – Belföld – A kihallgatás után vádat is emelhetnek a Pécs Pride szervezője ellen

Index – Belföld – A kihallgatás után vádat is emelhetnek a Pécs Pride szervezője ellen


Október végén az Index is beszámolt arról, hogy gyanúsítottként hallgatják ki a Pécs Pride szervezőjét. A beidézés miatt szolidaritási tüntetést is szerveztek Buzás-Hábel Géza mellett kiállva. A feljelentést tett Tényi Istvánra hivatkozva azt írta a Magyar Nemzet, hogy a büntetőeljárást befejezte a rendőrség a szervező ellen. A rendőrségi tájékoztatás szerint hamarosan vádemelésre kerülhet sor, az ügy anyagait megküldte a nyomozóhatóság az ügyészségnek.

Ahogy megírtuk, október 4-én rendezték az ötödik  Pécs Pride -ot, melyet a rendőri tiltás ellenére is megtartottak. Beszámoltunk arról is, hogy két személy ellen szabálysértési eljárást indítottak, egy férfival szemben garázdaság, míg egy másikkal szemben az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése miatt büntetőeljárást kezdeményeztek. Emellett pedig csaknem harminc embert igazoltattak.

Augusztusban Karácsony Gergelyt is kihallgatták a budapesti Pride megrendezése miatt, vádat végül vele szemben nem emeltek, mivel önkormányzati szervezésű rendezvényként tartották meg a Pride-ot. Ezáltal nem esett a gyülekezési törvény hatálya alá, tehát a rendőrség sem tilthatta be.