„E három sarokpont arra is felhívja a figyelmet, hogy térben is, időben is összetartozunk, kapcsolódunk egymáshoz” – mondta, kiemelve: csak egymásra figyelve, egymást segítve, egymásra építve tudunk előrelépni, és van esélyünk sikeres, gyarapodó nemzetet és országot építeni – írja az MTI.
A Belügyminisztérium dísztermében tartott ünnepségen – amelyet Batthyány-Strattmann László és Hőgyes Endre születésnapja alkalmából rendeztek – átadták a Pintér Sándor belügyminiszter által adományozott Hőgyes Endre-díjat, a Védőnői Szolgálatért díjat, a Pro Sanitate díjat és a miniszteri elismerő okleveleket. Az eseményen sor került továbbá az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából, kiemelkedő szakmai tevékenység elismerésére odaítélt miniszteri elismerő oklevelek átadására is.
Takács Péter köszöntőjében Batthyány-Strattmann Lászlót méltatta. Kiemelkedő munkássága megrendíthetetlen hitéből, elkötelezett hivatástudatából, sziklaszilárd emberségből és emberszeretetéből fakadt – fogalmazott, majd kiemelte, hogy e tulajdonságok ma is elengedhetetlenek egy orvosból, aki valóban nagy gyógyító szeretne lenni.
Mint mondta, Hőgyes Endre, a másik ünnepelt a „magyar Pasteur”, aki a 19. század második felének volt kiemelkedő, nemzetközileg is elismert egészségügyi alakja. Méltán példaképpé teszi a tudomány melletti elkötelezettsége, az emberek szolgálatáért vállalt felelőssége – mondta
Az államtitkár szerint a nagy elődök példája és a kitüntetések három olyan értékre hívják fel a figyelmet, amely minden orvos és gyógyító számára elengedhetetlen.
Az első a gyógyító, segítő szándék, a társadalmi szempontból hasznos munka
– mondta, hozzátéve: akik erre a pályára lépnek, azokat az az idea mozgatja, hogy a hozzájuk fordulók boldogulásához, minőségi életéhez és ezzel a teljes közösség, a társadalom jóllétéhez járulnak hozzá.
Második értéknek a folyamatos fejlődést és a kiemelkedő tudományos munkát nevezte az államtitkár, hangsúlyozva, hogy egy jó orvos, gyógyszerész vagy ápoló nem elégedhet meg a megbízható mesterember szintjével.
Az oktatói tevékenységet említette harmadik értékként. A magyar orvostudományt végigtekintve az látható, hogy minden kiemelkedő személyiség nagy hangsúlyt helyezett a tudása továbbadására. A tudás így generációról generációra száll, és egyre bővül – fogalmazott Takács Péter.
Olvasd tovább itt: index.hu
