
Hogy fordulhat elő olyan, hogy valaki elfogad egy nyilvánvalóan ukrán titkosszolgálati háttérben működő ukrán cégtől egy olyan felajánlást, hogy majd ők ajándékba fejlesztenek a Tisza Pártnak egy applikációt? – tette fel a kérdést Facebook-oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.
Fotó: Facebook
Mint korábban beszámoltunk róla, november 2-án 200 ezer felhasználó személyes adatai kerültek ki az internetről, a listában pedig külföldi – köztük ukrajnai, párizsi, londoni és zágrábi – kapcsolatok is szerepeltek. A Tisza Világ nevű applikációt Magyar Péter szeptemberben indította el, és a felhasználóknak a regisztráció során személyes adataikat – nevet, címet, e-mail-címet, választókerületet – is meg kellett adniuk. Október elején már 20 ezer ember adatai kerültek fel az internetre, köztük pártvezetők és az alkalmazás adminisztrátorai is.
A fejlesztésben részt vett egy ukrán informatikai cég, a PettersonApps, melynek munkatársai között a sajtó Zelenszkij elnök támogatóját is azonosította.
Az első botrány után a Tisza Párt tagadta a szivárgást, majd beismerte, hogy idegen kezekbe kerültek az adatok. A párt vezetése később a magyar titkosszolgálatot és orosz hackereket vádolta a történtekkel, de az adatok elemzése szerint a szivárgás ukrán szereplőkhöz köthető.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
