„A legfontosabb, hogy a gyerekek meggyógyuljanak” – megszólalt az angyalföldi tömeges rosszullét ügy…

„A legfontosabb, hogy a gyerekek meggyógyuljanak” – megszólalt az angyalföldi tömeges rosszullét ügy…



A Diák és Munkahelyi Vendéglátó Kft. szolgáltatta azt az ételt, amelytől több százan lettek rosszul Budapest XIII. kerületében – erősítette meg a HVG értesüléseit Fülöp Csaba, a vállalat ügyvezetője. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi okozta a megbetegedéseket, erről legkorábban jövő hét elején lesz majd információ.

„A történtek minket is megviseltek, a legfontosabb, hogy a gyerekek meggyógyuljanak” – mondta Fülöp Csaba, aki azt is megjegyezte, hogy mindenben együttműködnek a hatóságokkal. Egyelőre további nyilatkozatot nem akart tenni.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteki tájékoztatása szerint Angyalföldön az ebéd elfogyasztását követően hányás és hasmenés miatt eddig összesen 470 fő jelentkezett panaszokkal, közülük 47 gyereket kezelnek kórházban. Az NNGYK és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megkezdte a vizsgálatot.

A XIII. kerület idén tavasszal szerződött közbeszerzési eljárás után a Diák és Munkahelyi Vendéglátó Kft.-vel, a KINDER F. és K. Vendéglátó Kft.-vel, valamint a KORONA CUPOLA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel. A közétkeztetési megbízást az óvodák esetében 22 hónapra kapták meg (a jövő év végéig), amelyet további legfeljebb 24 hónappal lehet meghosszabbítani.

A közbeszerzési adatok alapján az óvodák után 2,4 milliárd forintot, az iskolák után 4,2 milliárd forintot kell fizetni a szolgáltatásért.

Budapest Főváros Kormányhivatalának illetékes népegészségügyi hatósága járványügyi vizsgálatot indított, a Pest Vármegyei Kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági munkatársai pedig felfüggesztették az érintett főzőkonyha működését, majd a mintavételeket követően azonnali fertőtlenítőszeres nagytakarítást rendeltek el. 

A mintákat a Nébih laboratóriuma soron kívül vizsgálja. A hatósági ellenőrzés kiterjed az ételkészítés technológiájára, a kész ételek tárolására és szállítására, továbbá a műszaki és személyi higiénia vizsgálatára. 

A XIII. kerületi önkormányzat megkeresésünkre közölte, hogy péntek reggel több óvodába járó gyerek szülőjétől kaptak jelzést hányással és hasmenéssel járó megbetegedésről. Elmondásuk szerint a szokásos protokollnak megfelelően az intézményvezető haladéktalanul értesítette a Kormányhivatal V. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztályát, a Nébihet és az érintett főzőkonyhát, valamint átadták a csütörtöki étkezés ételmintáit kivizsgálásra.

„Az óvodai területünk vezetői folyamatosan kapcsolatban állnak az illetékes Kormányhivatal és NÉBIH munkatársaival, és mindenben segítik az eset kivizsgálását. Az érintett szülőket tájékoztatjuk a tudnivalókról, és biztosítjuk számukra a szükséges segítséget” – írta az önkormányzat.

Olvasd tovább itt: hvg.hu