Közös nyilatkozatban állt ki az idei Pécs Pride-ot szervező Buzás-Hábel Géza mellett at Amnesty International Magyarország, a Budapest Pride, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság, a Polgár Alapítvány az Esélyekért, a Társaság a Szabadságjogokért és az 1Magyarország Egyesület. A jogvédő szervezetek úgy látják, az ügy valójában politikai indíttatású eljárás, amelynek a célja, hogy elijesszen mindenkit a békés gyülekezéshez való jogának gyakorlásától, és attól, hogy kiálljon a számára fontos értékek mellett.
A napokban a rendőrség befejezte a pécsi Pride-szervezővel szemben indított büntetőeljárását, és vádemelést javasolt az ügyészségnek. Buzás-Hábelt október végén hallgatták ki gyanúsítottként, amiért október 4-én a hatóság korábbi tiltó határozata ellenére (végül rendőri biztosítás mellett) megtartották a felvonulást.
A rendőrségi eljárás végéről a Magyar Nemzet számolt be az esemény főszervezőjét feljelentő Tényi Istvánra hivatkozva, aki a cikk szerint erről tájékoztatást kapott a nyomozóhatóságtól. Ezzel szemben a civilek azt állítják, Buzás-Hábel Géza, illetve ügyvédje nem értesült a nyomozás lezárásáról, amit a civil szervezetek felháborítónak tartanak, így bűnügyi személyes adat kiszivárogtatása miatt tesznek bejelentést a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál.
Közleményük szerint a politikai szándék már csak abban is tetten érhető, hogy „míg 2024-ben átlagosan 352 nap kellett a rendőrségnek, hogy vádemelési javaslattal forduljon az ügyészséghez, most ezt néhány hét alatt megtette”. Úgy gondolják, „a napnál is világosabb: Buzás-Hábel Géza nem követett el semmilyen társadalomra veszélyes cselekményt, éppen ellenkezőleg, elismerést és hálát érdemel, amiért megszervezte minden idők legnagyobb Pécs Pride-ját, ahol több ezren vonultak fel a mindenki számára biztonságos és egyenlő Magyarországért”.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
