Index – Belföld – Feljelentést tesz Magyar Péter a Tisza-térképet megosztó médiumok ellen

Index – Belföld – Feljelentést tesz Magyar Péter a Tisza-térképet megosztó médiumok ellen


„A Tisza feljelentést tesz minden olyan médium ellen, amely az illegálisan megszerzett neveket és adatokat tartalmazó térképet megjelentette és ezzel súlyosbította a magyar emberek százezreinek okozott kárt” – közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke péntek este a közösségi oldalán. Mint írtuk, miután korábban mintegy 200 ezer felhasználó személyes adata került ki a párt mobilalkalmazásából, most valaki interaktív térképes vizualizációt is készített belőlük. (Az Index elsőként írt arról, hogy megjelent egy interaktív térkép a Tisza-szimpatizánsok adataival, ám a 444 csúsztatásával szemben, lapunk az oldal elérhetőségét nem közölte, sőt külön kértük az olvasókat, hogy ne is próbáljanak meg rákeresni – a szerk. )

„A következő 24 órában eldől, visszahívja-e Orbán Viktor a szabadjára engedett bűnözőit. Mára eljutottunk oda, hogy a tolvaj Fidesz térképen listázza a Tisza támogatóit. Neveket, címeket, életeket dobnak oda uszítva a janicsárjaik elé. Ez bűncselekmény, súlyos bűncselekmény, politikailag motivált bűncselekmény, melynek célja egyértelműen a megfélemlítés” – jelentette ki a Tisza elnöke.

A bűncselekmény-sorozatot a maffiafőnök kezdte hétfőn, amikor beismerte, hogy átnézte a listát, amit a szakszolgálatai és orosz szövetségesei loptak el. Valójában önfeljelentést tett. Elismerte, hogy emberek adatait nézegeti. Orbán Viktor, aki ma Washingtonban kuncsorog, óvónők és kétkezi munkások adatait böngészi

– hívta fel a figyelmet Magyar Péter. „De a mai egy újabb határátlépés, és a Fidesz nyílt támadása ártatlan, hazaszerető állampolgárok százezrei ellen” – tette hozzá.

Feljelentést tesznek az ügyben

Magyar Péter felszólította a belügyminisztert, hogy tegyen lépéseket az ügyben, valamint a köztársasági elnököt, hogy „törje meg a hallgatást, mert a csend ebben az ügyben már cinkosság”. „Felszólítom a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetőjét álljon végre a törvény és az állampolgárok oldalára” – szólított fel a Tisza-elnök.

A Tisza feljelentést tesz minden olyan médium ellen, amely az illegálisan megszerzett neveket és adatokat tartalmazó térképet megjelentette és ezzel súlyosbította a magyar emberek százezreinek okozott kárt

– jelentette be Magyar Péter. „Ez a térkép lett Orbánék kezében a megfélemlítés fegyvere” – jegyezte meg a pártelnök, aki pontos dokumentációt, valamint feljelentést és hatósági segítségkérést kért azoktól, akiknek az adatai érintettek. Magyar Péter emellett kérte: „ne keressétek és ne osszátok meg a térképet, mert ezzel ti magatok is részévé válnátok a jogsértéseknek”.

„Ha az Orbán-kormány semmit sem csinál, azzal beismeri, hogy ő szervezte ezt a bűncselekmény sorozatot”

„Egy normális demokráciában, egy ilyen helyzetben a Fidesz-kormánynak azonnal, nagy erőkkel és a nyilvánosságot, az érintetteket, beleértve a Tiszát is, tájékoztatnia kellene, hogy mit tett a védelmük érdekében. Mert ha nem sikerül hitelesen bizonyítania, hogy mindent megtett, akkor ráég, hogy ők állnak a háttérben, az ő érdekeiket szolgálja ez a példátlan bűncselekmény-sorozat” – fogalmazott.

Ha Magyarországon az Orbán-kormány semmit sem csinál, sőt a propagandáján keresztül még súlyosabb bűnöket követ el, azzal beismeri, hogy ő szervezte ezt a bűncselekmény sorozatot

– jelentette ki Magyar Péter. „Egy bűnöző kormánynak, amely saját állampolgáraira támad, buknia kell és bukni is fog, legkésőbb 155 nap múlva” – zárta szavait.

Miut án az Index beszámolt arról, hogy egy ismeretlen személy interaktív honlapon tette közzé az érintettek személyes adatait, más médiumok is részletesen foglalkoztak az üggyel. Az Index nem osztotta meg a szóban forgó oldal linkjét, azonban volt olyan portál, amely ezt megtette. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) kés őbb k özleményben hangsúlyozta, hogy b űncselekm énynek min ős ül a Tisza-szimpatizánsok adatainak térképen való megjelenítése.