
Körözés alatt állt a férfi, aki pénteken napközben a rendőrök elől menekülve, késsel a kezében mászott be egy XV. kerületi óvoda udvarára.
Őrizetbe vették az óvodába késsel rontó férfitŐrizetbe vették az óvodába késsel rontó férfit
Azért adtak ki ellene elfogatóparancsot, mert gyanú szerint október 3-án a XX. kerületben társaival teleszkópos vasrúddal (viperával) bántalmazott valakit.
Miután a Terrorelhárítási Központ munkatársai november 7-én az óvoda udvarán elfogták, orvosi ellátását követően előállították, majd a BRFK XX-XXIII. Kerületi Rendőrkapitányságán a korábbi bűncselekmény miatt súlyos testi sértés kísérlete és felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanújával hallgatták ki.
A 41 éves B. Gábor tagadta a bántalmazást. Őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
Az óvoda közelében parkoló kocsijában – amelyből a rendőröket meglátva kiugrott, és menekülni kezdett – egy üres whiskys- és egy megbontott vodkásüveget, körülbelül 100 gramm kábítószergyanús anyagot, valamint egy szamurájkardot és egy kést találtak. A november 7-én történtek ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást, a szükséges nyomozási cselekmények folyamatban vannak.
Olvasd tovább itt: ripost.hu
