A Fehér Ház a legalacsonyabb szinten kezelte az Orbán-Trump találkozót

A Fehér Ház a legalacsonyabb szinten kezelte az Orbán-Trump találkozót



Az Orbán Viktor és Donald Trump közötti találkozót a legalacsonyabb szinten kezelte a Fehér Ház Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, egykori európai parlamenti képviselő szerint, aki erről a Magyar Hangnak nyilatkozott. Szent-Iványi szerint a Orbán és Trump találkozója úgynevezett „lunch meeting” volt, ami annyit tesz, hogy együtt ebédeltek, ez a diplomáciai protokollban a legalacsonyabb szintű hivatalos találkozó.

Szent-Iványi arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fehér Ház hivatalos honlapján sem közlemény, sem hír, sem sajtóanyag nincs a találkozóról, csak egy képgaléria és egy 56 másodperces videó. „November 7-én több más tárgyalásról részletesen beszámoltak a honlapon, ez viszont hiányzik. Ez mindent elmond arról, milyen súlyt tulajdonítottak Washingtonban a találkozónak” – tette hozzá ezzel kapcsolatban.

A szankciók alóli mentességgel kapcsolatban arról beszélt, hogy az elnöki rendelethez kötött, az olajszankciókról szóló, november 21-én életbe lépő rendelet pedig semmi ilyet nem tartalmaz. „Csak akkor érvényes a mentesség, ha azt módosítják. Ez tehát egy jogilag rögzített folyamat, amihez nem elég egy kézfogás” – fogalmazott Szent-Iványi.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken tárgyalt Donald Trumppal Washingtonban, ahol az amerikai elnök mentességet ígért Magyarországnak az orosz energiahordozók importjára vonatkozó szankciók alól. A mentesség részletei ugyanakkor azóta is vita tárgyát képezik: míg a magyar kormány álláspontja szerint időkorlát nélküli felmentést kaptunk, addig fehér házi források arról számoltak be, hogy a mentesség csak 1 évre szól.

Orbán Viktor 466 milliárd forinttal kente meg Trumpot, de elérte, amit elérhetett

A magyar delegáció elérte Trumpnál, amit reálisan elérhetett: (vélhetően ideiglenes) mentességet az orosz energiahordozókat érintő szankciók alól. Cserébe (ahogy várható volt) Magyarország gázt, fegyvereket és nukleáris technológiát vesz, az előzetes tájékoztatás szerint 466 milliárd forint értékben. A deal mindenképpen siker a Fidesznek, a részletek ismerete nélkül nem tudni, Magyarország jól jár-e.

Olvasd tovább itt: hvg.hu