A Momentum csalódott Cseh Katalinban, mert csatlakozik Barabás Richárd új mozgalmához

A Momentum csalódott Cseh Katalinban, mert csatlakozik Barabás Richárd új mozgalmához


Cseh Katalin (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Cseh Katalin, a Momentum országgyűlési képviselője csatlakozik a Barabás Richárd által bejelentett új politikai mozgalomhoz – derül ki a politikus Facebook-oldalán megosztott videóból. Cseh ebben arról beszélt, hogy manapság túl sok a tesztoszteron, és túl kevés az emberség. Mint kifejtette, hisz abban, hogy Magyarország nem attól lesz erős, ha mindent erőből akarunk megoldani, hanem attól, ha képesek vagyunk meghallgatni egymást. Szerinte sokan ézik azt most, hogy kell valami más: nem új ellenség és nem új vezér, hanem új hang és új közösség. A videóból kiderült, hogy Humanisták lesz az új szerveződés neve, a pártszínük pedig a rózsaszín lesz.

Megszólalt Barabás Richárd is, aki szerint jobb lenne a következő parlament, „ha egy kicsit több szivárványos és EU-s zászló lenne ott, kicsit több elfogadás és kevesebb kirekesztés”. A Párbeszéd – ZÖLDEK társelnöke a napokban elmondta, hogy egyéniben Magyar Péter jelöltjeit kell támogatni, listán azonban másra is érdemes szavazni, nemcsak a Tiszára. Ezzel indokolta, hogy létrehoz egy teljesen új szervezetet, amely elindulna a választásokon.

A bejelentésre egyből reagált a Momentum. Először is leszögezték, hogy a párt nem indul a választáson, hanem a kormányváltást támogatja, ezért csalódást keltőnek tartják, hogy Cseh Katalin más utat választott. – Csalódtunk benne, mert bár a Momentum útja valóban fájdalmas lemondásokkal jár, hisszük hogy ez a helyes irány. Mi ezen az úton haladunk tovább. Cseh Katalin nélkül is minden erőnkkel a kormányváltásért fogunk dolgozni a 2026. április 12-ig hátralévő 151 napban – írták.

Magyar Péter még Barabás Richárd bejelentését így kommentálta: „Tudtuk, hogy jönni fog Orbánék megrendelésére az új párt, hogy elvigyetek 1-2 %-ot a rendszerváltást óhajtó millióktól… Van egy rossz hírem számotokra, létrehozhattok akár 100 új pártot is a magyarok megosztására, nem fogtok sikerrel járni. A magyar emberek ítéletet mondanak felettetek (is) jövő áprilisban”.

Olvasd tovább itt: hang.hu