Az orosz külügyminiszter arra kérte az Egyesült Államokat, hogy folytassák Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök Budapestre tervezett találkozójának előkészítését – írja a Moscow Times. A csúcsot korábban azért fújták le, mert a Kreml elutasította az ukrajnai tűzszünetet.
Szergej Lavrov egy, az orosz médiának adott interjúban beszélt arról kedden, hogy Moszkva készen áll a találkozó előkészítésének folytatására „amerikai kollégáival”. Azt is hozzátette, hogy az esemény preferált helyszíne továbbra is a magyar főváros „ha és amikor amerikai kollégáink megújítják a javaslatukat”.
Lavrov elismerte, hogy a legutóbb október 20-án beszélt Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel, amikor telefonon egyeztettek a budapesti csúcs előkészítéséről. A beszélgetést követően azonban Rubio azt javasolta Trumpnak, hogy álljon el a találkozótól, az Egyesült Államok pedig szankciókat léptetett életbe Oroszország ellen először azóta, hogy a republikánusok vették át az ország irányítását.
Az orosz külügyminiszter szavai arra utalnak, hogy továbbra sem érti, miért mondta le Washington a találkozót. „Jó, udvarias beszélgetésünk volt bármiféle fennakadás nélkül. Alapvetően azt erősítettük meg, hogy az Anchorage-ban született megállapodások alapján haladunk tovább. Aztán elváltunk. A következő lépés a külpolitikai, a katonai és – ahogy én értem – a hírszerzési, valamint talán a biztonsági szolgálatok képviselőinek találkozója lett volna. Ehelyett nyilvános bejelentést tettek arról, hogy nincs értelme találkozni” – magyarázta.
Azt is állította, hogy az előzetes memorandum, amelyet Moszkva Washingtonnak küldött, nem tartalmazott egyebet, mint amit Alaszkában megvitattak. A brit médiát pedig azzal vádolta meg, hogy lejárató kampányt indított ellenük és hazudik arról, hogy a Kreml maximalista követelései vezettek a csúcstalálkozó lefújásához.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
