Képünk illusztráció! Résztvevők a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-, Érdekképviseleti Egyesülete rendezvényén 2022. október 1-jén. (Fotó: MTI/MTVA/Krizsán Csaba)
A miniszterelnök reggeli posztja után Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is elmondta a kormányinfón, hogy mikor kapják meg az idősek a 14. havi nyugdíj egy heti részletét, amelynek bevezetéséről egyébként már október végén beszámolt a kormányfő. Az ütemezés ugyanaz lesz, mint a 13. havi nyugdíj esetében, amit az érintettek a februárban esetékes ellátással egy időben kapnak kézhez. Vagyis éppen két hónappal a választások előtt megkapják az idősek a normál havi ellátást, a 13. havit, illetve a 14. havi egy heti részét, vagyis negyedét. Ezzel – ahogy Gulyás Gergely mondta – 125 százalékkal több ellátást kapnak abban a hónapban az érintettek.
Kitért a Miniszterelnökség vezetője arra is, hogy ezekben a napokban átlagosan 51 ezer forint pluszpénzhez is hozzájutnak a nyugdíjasok. Ez a nyugdíjkorrekció, amit a törvény szerint novemberben kell kifizetni, ha az év elején kisebb inflációval terveztek, így kisebb emelést kaptak az idősek, mint ami járt volna nekik. (Ilyenkor visszamenőleg a különbözet január-november közötti összegét egyben megkapják). A miniszter azt mondta, hogy az említett átlagosan 51 ezerből 47 ezret a novemberben esedékes ellátással, míg – szintén átlagosan – 4 ezret a decemberivel együtt utalnak. Arra nem tért ki, hogy miért tolják át a korrekció egy részét decemberre, miközben a korábbi években, amikor szintén korrekciót kellett fizetni, azt novemberben megkapták az idősek, ahogy azt egyébként a jogszabályok is előírják.
Olvasd tovább itt: hang.hu
