A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben a múlt héten ételmérgezés gyanúja miatt ellátott valamennyi – összesen 80 – gyermek hazatérhetett a családjához, közölte az egészségügyi intézmény csütörtökön az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a gyermekek többségénél hányásos, hasmenéses panaszok, valamint kiszáradásos tünetek jelentkeztek, ami miatt infúziós kezelésre szorultak.
A gondos ápolás idején a gyermekek többsége hamar regenerálódott, és már egy-két nap kezelés után haza is mehetett – tették hozzá.
Azt írták, az intézet folyamatosan együttműködött a közegészségügyi hatóságokkal.
Tömegesen lettek rosszul az óvodások Angyalföldön, Veresegyházon is ételmérgezés gyanúja merült fel
Korábban arról írtunk, hogy legalább 80 gyermek került kórházba ételmérgezés gyanújával, miután november elején tömegesen lettek rosszul az óvodások az egyik XIII. kerületi óvodában. A történtek az angyalföldi közétkeztetésért felelős céget is megviselték.
Szintén novemberben hányással és hasmenéssel járó megbetegedésekről érkezett bejelentés több veresegyházi iskolából, azonban a megbetegedettek között többen olyan gyerekek is voltak, akik nem a menzán ettek. Az önkormányzat szerint nem valószínű, hogy ételmérgezésről van szó, de a mintákat elküldték a hatóságoknak, a közétkeztetést ellátó cég pedig közölte, hogy máshonnan nem érkeztek hasonló panaszok az érintett napon kiszállított háromezer adag étellel kapcsolatban.
(Borítókép: Nagy Tamás / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
