Calicivírus és Staphylococcus baktérium jelenlétét is kimutatta a hatósági vizsgálat annál az egyik beteg gyereknél, aki érintett volt a múlt heti tömeges angyalföldi ételmérgezésben – értesült a Magyar Hang. A laphoz egy fertőzött kislány édesapja juttatta el a hiteles laboreredményeket, aki orvosként dolgozik, és nem várta meg a minták központi kiértékelését: magánúton készíttetett széklettenyészetet.
Mint kiderült, már az első laboreredmény kimutatta a calicivírus jelenlétét, majd a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hivatalos tesztje megerősítette. Azonban a vírus mellett a Staphylococcus aureus baktériumot is azonosították, amely esetében a hasmenéses-hányásos tüneteket kiváltó enteroxin szintjét is vizsgálták. Mint ismert,
a Calicivírus széklettel, székletmaradványokkal történő érintkezéssel terjed, amelynek átadásához az is elég, ha az illető beletüsszent a levegőbe, vagy nem mos alaposan kezet.
Ugyanakkor olyan zöldségek vagy gyümölcsök által is terjedhet, amelyek valamilyen módon fekáliával érintkeztek és mosatlanok maradtak.
A Staphylococcus baktérium pedig az emberi orrnyálkahártyában telepedik meg és cseppfertőzéssel terjed, de hasonlóan a vírushoz, a székletben is előfordulhat. Helik Ferenc, a Nébih élelmiszer-biztonságért felelős elnökhelyettese korábban azt nyilatkozta az Inforádiónak, hogy a helyzet bonyolódik, mert: a beteg gyermekek közül nem mindenki evett aznap az ételekből, és volt, aki igen, de tünetmentes maradt.
Tömegesen lettek rosszul az óvodások Angyalföldön
Mint megírtuk, legalább 80 gyermek került kórházba ételmérgezés gyanújával, miután november elején tömegesen lettek rosszul az óvodások az egyik XIII. kerületi óvodában. Szalmonellafertőzés gyanúja merült fel, több gyermeket a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe szállítottak hányásos, hasmenéses panaszokkal, valamint kiszáradásos tünetekkel, feltehetően ételmérgezés következtében. De később kizárták a fertőzés lehetőségét.
A közétkeztetésért egy három cégből álló vállalatcsoport felel a kerületben, a Diák és Munkahelyi Vendéglátó Kft. ügyvezetője azt mondta, a történtek őket is megviselték. Hangsúlyozta, a legfontosabb, hogy a gyerekek meggyógyuljanak. A történteket követően a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatot indított.
Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
