Megvan, mi okozhatta a budapesti gyerekek tömeges ételmérgezését

Megvan, mi okozhatta a budapesti gyerekek tömeges ételmérgezését



Calicivírust és Staphylococcus baktériumot is kimutatott a hatósági vizsgálat az egyik beteg gyereknél, aki a múlt heti tömeges, több száz gyereket érintő ételmérgezés miatt került kórházba – számolt be erről csütörtökön a Magyar Hang azután, hogy az egyik fertőzött kislány orvos édesapja laboreredményeket juttatott el a laphoz. A férfi gyereke is kórházba került, és a család egy ponton úgy döntött, hogy nem várják meg a lelet központi kiértékelését, hanem magánúton készíttettek széklettenyészetet a betegtől vett mintából. A Magyar Hang beszámolója szerint az első laboreredmény kimutatta calicivírus jelenlétét a mintában, később pedig a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hivatalos tesztje megerősítette ezt. Egy másik baktériumot is azonosítottak, az úgynevezett Staphylococcus aureust. Az NNGYK ennek tekintetében a hasmenéses-hányásos, tehát ételmérgezéses tüneteket kiváltó enteroxin termelés szintjét is vizsgálta. 

A calicivírus közvetlenül széklettel, székletmaradványokkal történő érintkezéssel terjed, és átadásához elég, ha egy fertőzött nem mos alaposan kezet. Mosatlan (és fekáliával valamilyen módon érintkező) zöldségek, gyümölcsök is lehetnek a fertőzés forrásai, ráadásul elképesztő intenzitással és hatékonyan terjed – írja a lap. Hozzátették: a Staphylococcus szintén előfordulhat ürülékben, de az emberi orrnyálkahártyában is megtelepedik, és cseppfertőzéssel terjed.  

Mint arról korábban beszámoltunk, a múlt héten több százan lettek rosszul, és nyolcvan gyerek került kórházba Budapesten hányásos-hasmenéses tünetekkel. A gyerekek a rosszullétük előtt XIII. kerületi óvodákban és iskolákban ebédeltek, később mindegyiküket hazaengedték. A legtöbbjüknél hányásos, hasmenéses panaszok, valamint kiszáradásos tünetek jelentkeztek, ami miatt infúziós kezelésre szorultak. 

Nyitókép: MTI / Róka László

Olvasd tovább itt: hvg.hu