
A tárcavezető először is kijelentette, hogy minden magyar futballszurkoló izgatottan várja a következő napokat, mivel el fog dőlni, hogy hazánk negyven év után megkapja-e a lehetőséget a világbajnokságon való részvételre, amihez jól kell szerepelni az e heti két selejtezőn.
„Először is Jerevánban, ahol a válogatott helyi idő szerint kilenc órakor, azaz magyar idő szerint délután hat órakor lép majd pályára”
– mondta.
Majd arról számolt be, hogy kilencszáz jegyet értékesítettek a vendégszurkolóknak, akik számára a gyülekezési pont a Yervand Kochar téren lesz.
„18 óra 45 perctől kerül sor a gyülekezésre, és onnan vonulhatnak majd a magyar szurkolók a mérkőzés helyszínéhez”
– húzta alá.
Szijjártó Péter ezután kifejtette, hogy a drukkereket a Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről hat fő, öt konzul, valamint egy sportdiplomáciai munkatárs fogja segíteni.
„Közülük hárman a stadionban teljesítenek szolgálatot, ketten a gyülekezési ponton, míg egy kolléga a repülőtéren várja az odaérkező szurkolókat és segít majd a hazautazásban is. Ha bármilyen problémája akadna a szurkolóknak, akkor konzul kollégáimhoz, illetve sportdiplomáciai kollégámhoz lehet majd fordulni a helyszínen”
– fogalmazott.
Illetve tájékoztatása szerint ügyeleti telefonszám működik ezúttal is már reggel hat órától: +36 30 120 9151.
„Mindenkinek jó szurkolást kívánok, s őszintén remélem, hogy a Jerevánba utazó szurkolók hazaútja is jó hangulatban telhet majd el”
– zárta mondandóját.
Kiemelt kép: MTI/KKM
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu
