Szembement a kormány a katolikus egyházzal, amikor engedélyezte a petesejtdonációt

Szembement a kormány a katolikus egyházzal, amikor engedélyezte a petesejtdonációt



Hosszú évek várakozása után 2026. január 1-jétől Magyarországon is elérhető lehet a petesejt-donáció, vagyis költségtérítést kapnának az államtól az erre vállalkozó nők. Mint megírtuk, az erről szóló törvényjavaslatot fideszes képviselők nyújtották be a parlamentnek, a jövő héten pedig a népjóléti bizottság elé kerül. Mindez azután történik, hogy a nyáron lehetővé tették: bármelyik nő szabadon lefagyaszthatja a petesejtjeit.

Takács Péter egészségügyi államtitkár a Magyar Kórházszövetség konferenciáján azt is elárulta, hogy a donoroknak a minimálbér kétszeresét fizetik majd, vagyis körülbelül 390 ezer forintot.

Petesejt-donáció hivatalosan most is létezik Magyarországon, de csak altruista módon történhet, vagyis tilos érte pénzt elfogadni, emiatt viszont alig vállalkozott rá valaki. A törvénymódosítástól azt reméli a kormány, hogy sokkal kevesebben fognak külföldi klinikákhoz fordulni.

Bár a meddőségi ágazatban dolgozó szakemberek egységesen támogatták a petesejtfagyasztás elérhetővé tételét, a lépésről az egyházakat is meg kellett győzni. Takács Péter még áprilisban beszélt arról, hogy tárgyal velük a kérdésről. És ugyan KDNP-s képviselő nincs a benyújtók között, a törvénymódosításból joggal lehetne következtetni, hogy a tárgyalások sikerrel jártak. Az Mfor információi szerint azonban ez egyáltalán nem így történt.

A lappal a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia azt közölte, hogy a Magyar Katolikus Egyháznak nincs és nem is lehet eltérő álláspontja, véleménye semmilyen meddőséghez, születésszabályozáshoz, mesterséges megtermékenyítéshez kapcsolódó kérdésben attól, mint ami az egyház egyetemes tanítása.

Morálisan megengedhetetlen egy házas nő megtermékenyítése egy férjétől különböző férfitől származó ondóval; éppen így megengedhetetlen egy másik, a feleségtől különböző nő petesejtjének megtermékenyítése a férj ondójával”

– írták.

Azt azonban hozzátették, hogy alapvetően nem az elutasításra, hanem az alternatív lehetőségek bemutatására törekednek. A keresztény szemlélet alapján működő Rekonstruktív Reproduktív Medicina központokban egyébként a KDNP közbejárása alapján már tb-támogatásra lehet felírni a szükséges gyógyszereket.

Állami támogatást kapnak a keresztény szemlélet alapján működő reprodukciós centrumok

A kormány döntött arról, hogy a Rekonstruktív Reproduktív Medicina központokban is tb-támogatásra lehessen felírni a szükséges gyógyszereket. Ezekhez az intézményekhez jellemzően azok a meddőséggel küzdő párok fordulnak, akik nem szeretnének lombikkezelésen részt venni. A támogatásért a KDNP járt közben, ugyanakkor a kisebbik kormánypárton több olyan fontos etikai kérdés is fennakadt az elmúlt években, melyet a meddőségi szakma régóta szeretne itthon bevezetni.

A református egyház, a KDNP, az Országos Kórházi Főigazgatóság és a Belügyminisztérium nem válaszolt a lap kérdéseire.

Olvasd tovább itt: hvg.hu