Vitézy Dávid: Karácsony Gergely már megint semmibe vette a Fővárosi Közgyűlés döntését

Vitézy Dávid: Karácsony Gergely már megint semmibe vette a Fővárosi Közgyűlés döntését


Vitézy Dávid (Fotó: Budapest Városháza / Facebook)

– Hirtelen már nincs csőd, a főpolgármester a Közgyűlést megkerülve, saját kockázatra megindította a nagykörúti kerékpársáv nagyvonalú kiépítését célzó beruházást – jelezte Vitézy Dávid a közösségi oldalán csütörtökön. Mint írta, ez 443 millió forintos kötelezettségvállalást jelent a fővárosi költségvetés terhére, ráadásul közgyűlési felhatalmazás nélkül. És bár a Podmaniczky Mozgalom vezetője is támogatja a körút humanizálását, „de ez így nagyon nincs rendben”.

Vitézy emlékeztetett: a főpolgármester először augusztus 18-án hozott két ülés közötti sürgős döntést a Fővárosi Közgyűlés nélkül. – Az ennek nyomán megkötött támogatási szerződés úgy fogalmaz, hogy csak akkor kapunk e célra uniós pénzt, ha Lázár János minisztériuma konzorciumi szerződést köt a BKK-val – ez egy erős kormányzati blokkoló eszköz. Láttuk már több esetben, hogy ez nem játék: a Római parti gátat és a pesti rakpart fejlesztését is Lázár ezzel az eszközzel akadályozza és lehetetleníti el. Miután ezt észleltük, a szakbizottságunk két héten belül jelezte szeptember elején: amíg a kormánytól nem jön világos zöld lámpa, sajnos úgy kell számolni, hogy nincs uniós pénz, és új biciklis beruházásba csak akkor kezdjünk bele, ha a Főváros anyagi helyzete megengedi és erről a Közgyűlés dönt. Ezt a döntést Karácsony semmibe vette, és utasította a BKK-t, hogy kösse meg a 443 milliós tervezési szerződést – vezette le. Így szerinte főpolgármester a két ülés közötti sürgős döntésekre vonatkozó jogaival visszaélt azzal, hogy úgy döntött, hogy a nagykörúti kerékpársáv ügye olyan sürgős, hogy saját forrásból is neki kell állni.

A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint az egésznek két politikai tanulsága van. Az egyik, hogy „akkor van csődhelyzet, amikor az Karácsonynak kényelmes – amint számára kedves dologra kell, hirtelen 443 millió is rögtön van a párnában”. Szerinte a másik tanulság, hogy a főpolgármester most már visszatérően és igen antidemokratikus módon semmibe veszi a közgyűlés döntéseit, „majd amikor az így teremtett bizalmatlansági légkörben nem szavazunk meg neki bármit vakon, telesírja a Facebookot és az erre vevő újságokat. Így nem lehet Budapestet vezetni, ez a főpolgármesteri hozzáállás közvetlenül idézi elő a Főváros működési zavarait”.

Karácsony Gergely csütörtökön is arról beszélt, ha a kormány nem tárgyal és állapodik meg a szerinte túlzott mértékű szolidaritási hozzájárulás miatt anyagi csőd szélére került Budapesttel, hamarosan nem fogják tudni kifizetni a mintegy 27 ezer munkavállaló bérét. A főpolgármester egyébként egy a szakszervezetek által szervezett eseményen vett részt, amire az érdekvédelmi képviseletek várták volna Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert is, aki viszont nem ment el. 

Olvasd tovább itt: hang.hu