Betört egy boltba a kiskunhalasi férfi, majd elaludt a padlón

Betört egy boltba a kiskunhalasi férfi, majd elaludt a padlón


Elaludt a boltban, ahova betört (Fotó: Police.hu)

Egy kiskunhalasi tolvaj a bolt padlóján pihente ki a zsákmányolást – számolt be róla a rendőrség a honlapján pénteken.

Kifejtették: Kiskunhalason november 12-én hajnalban járőröztek a rendőrök, amikor egy bolt tulajdonosa megállította őket jelezve, hogy valaki alszik az üzletében. – A rendőrök bementek, és valóban találtak bent egy férfit, aki a padlón fekve, négy teli szatyorral a kezében szundikált. Mint kiderült, betörte az ablakot, így jutott be a boltba, majd miután alaposan „bevásárolt”, elnyomta az álom – olvasható a közleményben. Végül a rendőrök felébresztették a férfit, előállították és kihallgatták lopás miatt, majd szabadon távozhatott. Ám hiába: a tetten ért személy még aznap délután egy másik boltból is lopott, onnan alkoholt és tisztálkodási szereket vitt el a kabátjába rejtve. Ezt követően a rendőrök ismét gyorsan elfogták és immár őrizetbe vették a 45 éves férfit.

Olvasd tovább itt: hang.hu