Hiába fordultak a helyiek a vízszolgáltatóhoz és a kormányhivatalhoz, lassan fél éve kellemetlen szagú és furcsa színű víz folyik a csapból Nagykőrös egy részén – számolt be az RTL Híradó. Többen arra panaszkodtak, hogy a vízzel főzni sem mernek, ivásra pedig ásványvizet vesznek.
Egy nagykőrösi férfi azt mondta a csatornának, hogy ihatatlan a víz és büdös is. Azt is elmondta, amikor elkezdett kellemetlen szaga lenni a víznek, egy darabig még locsolt a vízzel, azonban a növényei elszáradtak.
A pár kilométerrel arrébb levő Kocséron is hasonló problémát tapasztaltak a vízzel. Nagykőrös 8. választókerületében időközi választás lesz. Az egyik jelölt többek között a vízproblémákkal indokolta az RTL-nek az indulását a képviselői helyért. Köteles Lajos azt mondta, hogy többen hasmenésre, hányásra is panaszkodtak és hónapok óta próbálnak információkat szerezni a kormányhivataltól, de hiába.
Korábban a szolgáltató, a Bácsvíz a Telexnek azt mondta, hogy „mérhető nem megfelelőséget nem lehet kimutatni, azaz sem kémiai, sem biológiai paraméter tekintetében nincs kimutatható határérték túllépés”. Úgy vélik, egy nemrég lezajlott technológiaváltás okozza a problémát, aminek köszönhetően az új vízkezelő technológia már biológiai ammóniamentesítési lépést is tartalmaz. Emiatt az ivóvízhálózatban a csőfalon évek alatt kialakult természetes biofilm (nagyrészt a nitrogén) tápanyag hiányában elhal és leválik, amely így megjelenik a felhasználási helyeken.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
