
A David Petraeus volt CIA-igazgató vezette KKR amerikai tőkealap legalább 450 millió dollárral támogatta az ukrán kormányt, majd aprópénzért eladta a Sziget fesztivált Gerendai Károlynak, Magyar Péter egyik korai támogatójának. Gerendai kulcsszerepet játszott a politikus indulásánál: a Szeretem Magyarországot Klubban találkozott az egyik korai korai nagyvállalkozói támogatójával Bojár Gáborral, aki azonnal 6 millió forinttal segítette a pártot. Itt találkozott a Tisza elnöke több ellenzéki médiavezetővel, akik később médiáikat Magyar Péter támogatására fordították – írja az Ellenpont.
Gerendai Károly, a Sziget fesztivál egyik alapítója, korábbi társtulajdonosa és főszervezője felszólal a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2025. október 29-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI Fotószerkesztõség
A Klubban Magyar Péter megjelent több befolyásos ellenzéki médiavezető előtt is. A tagok között szerepelt Varga Zoltán (24.hu), Kolosi Péter (RTL), Arató András (Klubrádió) és Krekó Péter (Political Capital) is. Ez a kapcsolati háló jelentős politikai tőkét biztosított Magyar Péter számára.
A kampányindítás háttere
Magyar Péter a Klub meghívása után alig két héttel már a március 15-i kampányindítón állt, miközben sorra érkeztek a felkérések az ellenzéki médiából. A Gerendai-féle kapcsolati tőke ekkorra már jól láthatóan működött.
Az Ellenpont szerint Magyar Péter és Gerendai Károly látványos konfliktust rendezett Karácsony Gergellyel szemben. A tiszás képviselők nem szavazták meg a Sziget megmentését célzó javaslatot, másnap pedig Gerendai Magyar Péterrel fotózkodott, jelezve, hogy ketten oldották meg az ügyet.
Feltűnő az 5,8 milliós vételár
A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. megvásárlása 5,8 millió forintért történt, ami elenyésző összeg a KKR 1,3 milliárd fontos Superstruct-vásárlásához képest. Bár a Sziget nem azonos a Superstructtal, a vételár nagyságrendje politikai indíttatásra utalhat.
Nemzetközi szál: Petraeus és Ukrajna
David Petraeus, a volt CIA-igazgató fél évvel menesztése után lett a KKR elnöke. A szervezet 2023-tól 450 millió dolláros segélyprogrammal működött együtt az ukrán kormánnyal. Petraeus 2025 februárjában Ukrajnában is járt, légvédelmi beszerzésekről tárgyalva, Magyar Pétert kísérő Tseber Roland társaságában.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
