Így varázsolta el a közönséget az Attraction Látványszínház produkciója a győri Háborúellenes Gyűlésen (VIDEÓ)

Óriási érdeklődés mellett startolt el a Fidesz háborúellenes rendezvénysorozata november 15-én Győrben. A telt házas eseményen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, és fellépett az Attraction Látványszínház is, amelynek különleges árnyékszínházi műsorai szerte a világon nagy népszerűségnek örvendenek.Mint ismert, a társulat a 2010-es évek elején vált ismertté nemcsak a hazai, de – vagy főképp – a nemzetközi közönség számára is. A korábban a Hip Hop Boyz együttesből ismert Szűcs Zoltán által 2004-ben alapított formáció bemutatkozó fellépése a Csillag születik című hazai tehetségkutató műsorban volt, de az igazi sikert a hasonló tematikájú angol Britain’s Got Talent 2013-as szériájának a megnyerése hozta el számukra – ők voltak az elsők, akiknek külföldről érkezett részvevőkként sikerült győzniük. Most a győri közönségét kápráztatták el háborúellenes produkciójukkal, melyet alább tekinthet meg:

Olvasd tovább itt: mandiner.hu