Decembertől teljeskörűen restaurált, gyönyörű állapotba visszahozott oldtimer autóbuszok járnak majd Budapest ikonikus helyszínein. A fedélzeten nemcsak a járművek története elevenedik meg, szombatonként élőzenével telik meg az utastér, így sajátos adventi bulihangulatra számíthatnak az érdeklődők.
Sokat fogyaszt, de megéri
Schneller Domonkos, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója az Indexnek elmondta, hogy mit érdemes tudni ezekről a csodákról.
A 66-os 11 méter hosszú, a 311-es picivel rövidebb, 8 és fél méter, a fogyasztásukban nincs nagy különbség, 25-30 liter gázolajra van szükségük egy óra alatt A sebességük eléri a 80 km/órát, de nem „száguldozunk” velük, vigyáznunk kell rájuk. Tavaly Budapestről Kapolcsra hat óra alatt értünk le konvojban, 60-70 km/órával haladtunk, igaz, többször megálltunk.
A főigazgatótól megtudtuk, hogy az ilyen autóbuszokból működőképes, jó állapotú példány mindössze néhány akad az országban. Ezek ára nagyjából 50 millió forint körül mozog, ha esetleg valaki szeretne egy ilyet az udvarába, és persze talál eladót.
A legrégebbi Ikarusból, a 30-asból csupán négy található itthon, abból egy a múzeumban, egy a Volánnál, kettő pedig magángyűjtőknél.
„Kapolcson én magam is kipróbáltam a vezetést. Aki a hidraulikus fékhez, a szervókormányhoz és az automata sebességváltóhoz szokott, annak kifejezetten nehéz feladat elboldogulni egy 311-essel, ráadásul komoly fizikai erő is szükséges hozzá” – mondta Schneller Domonkos.
Ezt követően egy félórás időutazáson vehettünk részt az Ikarus 311-essel. Ahhoz képest, hogy egy több mint félévszázados technikáról beszélünk, nem mondhatjuk, hogy kényelmetlen lett volna. Az erőteljes motorhang miatt a beszélgetés kissé nehézkes a fedélzeten, de nem lehetetlen. A hangulat viszont mindent felülírt, úgy érzhettük magunkat, mintha egy luxusautóban ülnénk, mindenki minket nézett, a belvárosban turisták tucatjai fotóztak és integettek mosolyogva.
A sofőrünktől megtudtuk, hogy korábban operatőrként dolgozott, ezért „csak” 20 éve vezet retró járműveket. „Össze kell vele barátkozni, meg lehet szokni, nekem könnyen ment. Nem olyan, mintha egy modern buszt vezetnénk, nagy a különbség. Az ülés, a sebváltó nagyon különbözik, ráadásul dupla kuplungos, vagyis nem szinkronizált váltó, nincs rajta szervó, de én már megszoktam” – mondja.


10
Galéria: Mindenki csak bámult: 50 milliós guruló legendákkal utazhatunk Budapest utcáinFotó: Szollár Zsófi / Index
Meghódította a világot
Az Ikarus név évtizedeken át meghatározta Magyarország utcáit, és számos országba vitte hírünket az Egyesült Államoktól Egyiptomig. A világszerte ismert márka elődje még egy családi kocsigyártó műhely volt, majd 1951-ben született meg az a név, amely később a világ egyik legnagyobb buszgyártójává emelte a vállalatot.
Fénykorában, az 1970-es és az 1980-as években akár 13 ezer autóbusz is kigördült a székesfehérvári gyárból, és 2003-ig összesen mintegy 300 ezer Ikarus talált gazdára szerte a világban.
A Közlekedési Múzeum ma húsz darab Ikarus autóbuszt őriz, köztük a két nosztalgiajáratként közlekedő, egykor méhészbuszként szolgáló, 1971-ben gyártott 311-es, és az 1973-as, 66-os típusokat. A gondos restaurálásnak köszönhetően ismét eredeti fényükben ragyognak.

10
Galéria: Mindenki csak bámult: 50 milliós guruló legendákkal utazhatunk Budapest utcáinFotó: Szollár Zsófi / Index
A Mozgó Múzeum program december 6. és január 11. között látogatható, a különleges járatokra pedig kizárólag online, limitált számban lehet jegyet váltani, a felnőtteknek szóló jegy 4500 forintba kerül majd, a gyerekek féláron utazhatnak.
A buszok szombaton és vasárnap 16:00-kor és 17:30-kor indulnak a Műcsarnok és a Néprajzi Múzeum között található „Verona angyalai” utcai megállóból. Innen nagyjából 50 perces kört tesznek meg, amely a forgalom ritmusához igazodva érinti Budapest legszebb pontjait.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)
Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
