Nem Ritter Imre, hanem Gallai Gergely nemzetiségpolitikai szakértő kerül a német nemzetiségi lista élére – derült ki a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának (MNOÖ) szombati Facebook-bejegyzéséből.
Az elmúlt 8 évben Ritter ült a parlamentben, azok után, hogy 2018-ban és 2022-ben is a kedvezményes kvótával parlamentbe jutható kisebbségek közül a német nemzetiségi lista kapott annyi szavazatot, hogy mandátumuk legyen. Általában együtt szavazott a kormánypártokkal, ami nem is túl meglepő, mivel korábban a Fideszben politizált.
LdU / MNOÖ
Der Samstag begann im Rahmen der Veranstaltungsreihe in Baje mit der Sitzung der Vollversammlung der Landesselbstverwaltung der Ungarndeutschen. 📍🗳️ Das oberste Entscheidungsgremium der…
Gallai listavezető helyét azzal indokolta a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, hogy „megválasztása egyértelmű jelzése annak, hogy a magyarországi német közösség tudatosan épít a fiatal, felkészült, a közéletben már bizonyított nemzetiségi szakemberekre”. Azt is hozzátették, „a fiatalítás célja, hogy a parlamentben olyan képviselő dolgozzon a közösségért, aki jól ismeri a mai fiatal nemzedék szemléletét és elvárásait, képes megszólítani azokat, akik most lépnek be a közéleti aktivitás világába, innovatív megközelítéseket hoz a nemzetiségi érdekképviseletbe, hidat képez a hagyományok és a modern társadalmi kihívások között”.
(Fotónkon a nemzetiségi listán szereplők láthatók, balról a második Gallai Gergely. Fotó: MNOÖ)
Olvasd tovább itt: hvg.hu
