Magyar Pétert láthatóan frusztrálja, hogy nem képes uralni az eseményeket

Magyar Pétert láthatóan frusztrálja, hogy nem képes uralni az eseményeket



Magyar Pétert láthatóan frusztrálja, hogy nem képes uralni az eseményeket
A Tisza Pártnak nem szokása koherens, releváns szakpolitikai javaslatokkal megszólítani a potenciális szavazókat, legfeljebb a pártelnök országjárásában lehetett némi racionalitást felfedezni, ahogyan azt több baloldali elemző is megállapította. Magyar Péter ugyanis jellemzően olyan településeket és országrészeket keresett fel, ahol a kormánypártok nem értek el kiemelkedő eredményt a 2024-es európai parlamenti választáson, a legnagyobb ellenzéki tömörüléssé váló Tisza pedig harminc százalék felett teljesített. Ebből arra lehet következtetni, hogy a kampánystáb az elkötelezett ellenzéki és a bizonytalan szavazók számára kívánja láthatóvá tenni a párt arcát, Magyar Pétert. Azonban az országjárás nem hozta meg a várt áttörést.Egy évvel korábban a pártvezető a Spinoza Színházban tartott beszélgetésen azt mondta Rangos Katalinnak, hogy özönlenek hozzájuk a potenciális képviselőjelöltek, és egyetlen nap alatt képesek lennének mind a százhat egyéni körzetben jelöltet állítani. Ehhez képest egy évvel később Pósfai Gábor, a szervezet operatív igazgatója a nagykanizsai kongresszuson arról beszélt, hogy közel tízezren pályáztak a Tisza Párthoz – ami önmagában figyelemre méltó –, ám a legfrissebb adatok szerint a mozgalom taglétszáma nem éri el a száz főt: hivatalosan mindössze nyolcvanegy tagról beszélhetünk. Ráadásul nem minden jelentkező kívánt képviselőjelölt lenni. Pósfai ismertette, hogy szeptember végéig minden választókerületben három személyt jelölnek a Tisza-szigeteknek, majd a Tisza Világ nevű alkalmazáson keresztül a felhasználók rangsorolhatják a lehetséges jelölteket. Novemberben előválasztás várható, a hónap végén pedig hivatalosan bejelentik a jelölteket, amennyiben az elnökség jóváhagyja – szólt az ígéret. Szeptember végén a párt azt közölte, hogy november elején kezdik meg a képviselőjelölt-választás folyamatának nyilvános szakaszát, mivel a leendő jelöltek személyes védelme és családjuk biztonsága, azaz az anonimitásuk fontosabb, mint a nevek korai nyilvánosságra hozatala.

Olvasd tovább itt: mandiner.hu