
Győrben Orbán Viktor beszédével került megrendezésre az első Háborúellenes Gyűlés, amely a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárásának nyitóállomása volt. A gyűlés központi témája a háborúellenesség és a béke ügye, ami a kormány és a DPK közösségének egyik legfontosabb üzenete volt.
Győrben tartotta első Háborúellenes Gyűlését a Digitális Polgári Körök ahol Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy a nemzeti szuverenitás ügyében nem ismer tréfát”, valamint, hogy Magyarország minden körülmények között békepárti marad. Orbán szerint az ukrán háború lezárása kulcskérdés Európa jövője szempontjából, a béke érdekében pedig mozgósítani kell a világ nagyhatalmait. A kormányfő arról is beszélt, hogy a migráció megváltoztatja a nemzetet, és aki beengedi, az sosem lesz tőle boldogabb. Fotó: YouTubeOrbán Viktor: Mindenkinek fel kell emelnie a szavát a háború ellen
Az első, telt házas Háborúellenes Gyűlésen elmondott beszéde elején Orbán Viktor miniszterelnök üres papírlapokat kapott utalásként a legutóbbi ATV-s interjúja kapcsán híressé vált rajzokra. Orbán Viktor a beszéde elején megismételte, hogy külön interjút nem ad a külföldi befolyás alatt álló médiumoknak.
A nemzeti szuverenitás ügyében nem ismerek tréfát”
– mondta a miniszterelnök.
A miniszterelnök szólt arról is, hogy mindenkinek a háború ellenes támogatására számít, mert Európában jelenleh háborús veszély van.
Mindenkinek fel kell emelnie a szavát a háború ellen”
– mondta a kormányfő.
Orbán Viktor kitért arra is, hogy a békére való felhívás, nem jelenti mások kirekesztését.
A miniszterelnök az ukrajnai korrupciós botránnyal kapcsolatban kiemelte, ezek a kérdések fontosak, ugyanakkor részletkérdések, a legfontosabb az Oroszország és az Ukrajna közti háború, és annak hatása Magyarországra, illetve a választókra.
Magyarország hozzájárulhat a béketeremtéshez, de az, hogy mi békét tudunk teremteni, az nem lehetséges. Fontos kérdés, hogy amennyiben az európaiakat nem tudjuk meggyőzni, ki tudunk-e maradni a háborúból.”
– jelentette ki a miniszterelnök.
A kormányfő elmondta, a kérdéshez hozzátartozik, hogy egy ilyen helyzetben milyen vezetők vannak Magyarország élén, és elég szuverének-e ahhoz, hogy kimaradjanak a háborúból.
A 2010 óta hozott döntéseink azt a célt is szolgálták, hogy szükség esetén kimaradjunk a háborúból”
– emelte ki Orbán Viktor.
Orbán Viktor szerint ma különböző okokból az egymással szemben álló felek nem akarnak békét kötni, ezért meg kell próbálni megmozdítani a világ nagyhatalmait, hogy rávegyék őket a békére.
Az ukránok esetében ez könnyebb, mert megszűnt szuverén országnak lenni
– vélekedett a miniszterelnök, hozzátéve, hogy az oroszok esetében más a helyzet.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
