Soha ilyen jól nem éltünk, mint most – gyülekeznek a digitális polgárok Győrben

Soha ilyen jól nem éltünk, mint most – gyülekeznek a digitális polgárok Győrben


(Forrás: Magyar Hang / Albert Enikő)

„Ma Győr, háborúellenes nagygyűlés. Köszönöm, hogy ott lehetek” – üzente szombat reggel Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videójában, amelyben azt közölte, hogy kérdezni is lehet Facebookon és TikTokon. A kormányfő azt ígérte, a legjobb kérdéseket meg is fogja válaszolni.

Nos, az eseményre gyülekező tömeg Győrben nincs ennyire válaszadó hangulatban, tudósítónkat, Albert Enikőt azzal fogadták például, hogy a Magyar Hangnak nem szeretnének nyilatkozni, mert a lap, ugye, külföldről pénzelt médium, jobb, ha tudjuk. Annyit azonban egy idősebb hölgy elárult, hogy Orbán Viktor zseni, és a baloldal, konkrétan pedig Magyar Péter azért ennyire irigy rá, mert soha ilyen jól nem éltünk, mint most.

Magyar Péterről azonban egyetlen szót sem hajlandók mondani a gyülekezők, akik jobbára buszokkal érkeznek szerte Győr-Moson-Sopron megyéből, azt viszont a többnyire időskorú résztvevők elárulják, hogy a Digitális Polgári Körök létrehozásának célja egyértelműen a mozgósítás volt, „eleve erre lett kitalálva”. A győri Olimpiai Sportpark Multicsarnokában tartandó rendezvény bejáratánál a „háborús tervek ellen” gyűjtenek aláírást, de hogy ezekkel az adatokkal mi lesz, hogyan és mire használják őket, arról a pult mögött állók nem voltak hajlandók semmit mondani.

A miniszterelnök az október 23-i Békemenet után hirdette meg a Digitális Polgári Körök országjárását, amit háborúellenes gyűléseknek kereszteltek el. Magyar Péter, a Tisza elnöke erre reagálva közölte, hogy ő is Győrbe megy aznap, hogy láthatóvá váljon a különbség. A kormányfő a győri Olimpiai Sportpark Multicsarnokában zárt körben, szelektált hallgatóság előtt beszél. A kerítést fekete fóliával vonták be, hogy ne lehessen belátni. Magyar Péter délutáni eseménye ellenben nyilvános lesz.

Olvasd tovább itt: hang.hu