Andor Éva első regényével berobbant az irodalomba

Andor Éva első regényével berobbant az irodalomba



Andor Éva első regényével berobbant az irodalomba

Berobbant az irodalomba Andor Éva műsorvezető első regényével, írja a Magyar Nemzet. A Nizzánál a tenger című regény elismerésben részesült, hamarosan elérhető lesz az érdeklődők számára.

Erős Kinga és Andor Éva beszélget a Versünnep fesztiválon Fotó: Kovács MilánAndor Éva Nizzánál a tenger című regénye újra elérhető lesz

Andor Éva első regénye, a ‘Nizzánál a tenger’ nyáron megkapta a legjobb első regénynek járó díjat. Az idén húszéves Versünnep fesztiválon, november 8-én és 9-én találkozhattak is a szerzővel az érdeklődők. A fesztivált a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában tartották.

Kolti Helga, a Versünnep Alapítvány elnöke kiemelte, hogy a rendezvény célja a kulturális értékek ápolása, a művészeti közösségek erősítése és a tehetségek felkutatása. A programon kerekasztal-beszélgetéseket tartottak, Andor Éva Nizzánál a tenger című kötetét közelebbről is megismerhették az érdeklődők. A regény nyáron kapta meg a legjobb első regénynek járó díjat.
A kétnapos Versünnepen általános és középiskolás diákok szavaltak. A rendezvény zsűrije:

Kolti Helga színész, a Versünnep Alapítvány elnöke, Csőre Gábor Jászai Mari-díjas színész, Szabó Sebestyén László Junior Prima-díjas színész és Turi Bálint színész.

Minden fellépő oklevelet és ajándékot kapott.

Andor Éva első regénye hamarosan újra elérhető lesz. A verseny mellett a Magyar Napló Kiadó, az Orpheusz Kiadó és a Széphalom Könyvműhely kiadványairól beszélgettek, köztük volt szó Andor Éva Nizzánál a tenger, Mezey Katalin Örökség, Nagy-Koppány Zsolt A remegő kezű órásmester és Szentmártoni János Eső előtt hazatérni című könyvéveiről beszéltek.

Megtisztelő volt, hogy jelen lehettem a rendezvényen, és beszélgethettünk a regényemről. Nem ezt volt az első író-olvasó találkozó, de Erős Kinga mindig mást kérdez. Alig kezdődött el a beszélgetés, néhány perc elteltével már éreztem, hogy a közönség érdeklődve figyel

– fogalmazott Andor Éva, aki 2024-ben vehette át az Év legsikeresebb szerzője-díjat a Nizzánál a tenger című regényért a Magyar Írószövetség és a Magyar Napló Kiadó Oláh János-emlékestjén.

Idén augusztusban pedig a Debüt-díjat kapta meg a könyv, amelyet a tokaji írótáborban vehetett át a szerző.

Nagyon megtisztelő, hogy ezt a szakmai díjat is megkaphattam. Egyáltalán nem számítottam rá, amikor megtudtam, a meglepetéstől majdnem elejtettem a telefonomat. Az olvasóktól is számtalan visszajelzés érkezik – egyik-másik elképesztően megható. Bár én már attól meghatódom, hogy az emberek irodalmat olvasnak. Attól pedig különösen, hogy az én könyvemet is elolvassák és szeretik. Nagyon sokan megkeresnek a kérdéssel, akik még nem olvasták, hogy hol vehetik meg a kötetet. Hamarosan nyilvánosságra hozom, mikortól és hol lehet újra megvásárolni

– mondta Andor Éva.

Olvasd tovább itt: ripost.hu