
A magyar futballban évek, sőt talán most már évtizedek óta egység van. Mindig vannak egyet nem értések, zrikák, de a szurkolók elképesztő mennyiségben járnak a meccsekre, óriási hangulatot teremtenek és vége a 2000-es évek füttykoncertjeinek, acsarkodásainak, a vesztes meccs után is jár a taps, hiszen a válogatott általában akkor is hajt, akar, ha nem jön össze az eredmény. Ebben az egységben egy igazi tüske van jó ideje, ez pedig nem más, mint az MLSZ. A Csányi Sándor vezette szövetség ugyanis kommunista tempóban dirigál, sértődik, áll bosszút azokon, akik nem akarnak úgy táncolni, ahogy ők fütyülnek, és egyre inkább elszakadnak a valóságtól. Lehetne itt beszélni a híres magyar szabályról, amely szinte nyíltan a nemzetközi szinten egyedülálló teljesítményt nyújtó Ferencváros ellen szól, nem a magyar játékosok valódi felkarolásáról és játékba építéséről. Szokott ilyet csinálni szövetség a saját zászlóshajójával? Az elhibázott ötletek, a marketinggel eltakart semmittevés és ötlettelenség szépen lassan egyre nagyobb ellenállást hozott ki a klubokból, szurkolókból, szakmában mozgó emberekből. De nincs megállás, inkább szanaszét büntetnek minden magyar klubot, ahol őnagysága Csányi Sándor és az MLSZ ellenes rigmusok hallatszódnak a lelátóról, inkább az ostort pattogtatják, de kompromisszumot nem keresnek, az utóbbi idők egyre alantasabb teljesítményét pedig megkoronázták azzal, hogy a sorsdöntő, írek elleni hazai meccsre nem engedték a Carpathian Brigade-nak, a válogatott szurkolói csoportjának, hogy koreográfiát készítsen és azzal biztassa a magyar játékosokat. Ilyet a kommunisták szoktak csinálni, De még ezt is megfejelték.
Az MLSZ-t nem sokan kedvelik. Az MLSZ elszakadt a valóságtól
Nem volt ugyanis elég ez a példátlan és meghökkentően aljas húzás, képesek voltak egy sajtótájékoztatón fapofával kijelenteni a döntést követően, hogy a meccs napján a szurkolók IS tegyék félre a véleménykülönbségüket és együtt szurkoljon mindenki a magyar válogatott sikeréért. Mondják mindezt azt követően, hogy nem engedélyezték a magyar szurkolók koreográfiáját, amely sava borsa egy meccsnek, gyönyörű látvány, amelyből erőt merítenek a pályára kifutó játékosok is. Romániában szokás ilyesmiket látni, ahol egymást csépelik a román „szurkolók” akár egy magyarok elleni presztízsmeccs előtt, és fontosabb nekik egymás összeverése, az árkok mélyítése, mint a közös szurkolás. Nálunk, magyaroknál ez sosem volt divat, mi mindig összefogtunk, mindegy, hogy fradista, újpesti, kispesti vagy mezőkövesdi, zalaegerszegi, pécsi, mtk-s, vagy bármilyen szurkolóról beszélünk, a magyar válogatott előrébb való a kicsinyes torzsalkodásoknál és az egészséges rivalizálás sem a nemzeti csapat meccsein kell, hogy előjöjjön, ahogy nem is szokott. Ezt sikerült mondaniuk a sajtótájékoztatón:
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu
