Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb kormányzás Európában

Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb kormányzás Európában



„Olyan megoldást keresek, hogyan lehet megerősíteni a demokráciát, nem pedig lecserélni” – mondta az interjúban Orbán Viktor, amely Mathias Döpfner YouTube csatornáján látható.

Orbán Viktor
Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser ÁkosOrbán Viktor: a nemzeti szuverenitás a legfontosabb európai érték

A miniszterelnök úgy vélte, Brüsszel meg akarja változtatni a kormányt Magyarországon, és kijelentette: Magyarország szeretné megreformálni az EU-t, de soha nem fogja elhagyni, hiszen a nyugati keresztény kultúra része. 

A legfontosabb európai értéknek a miniszterelnök a nemzeti szuverenitást nevezte. 

Meg kell találni azt a rendszert, amelyben az EU-tagországok a legjobban együtt tudnak működni, mert a jelenlegi nem működik. El kell érni a hatalmi struktúra átalakulását, és ebben szerinte vezető szerepet kell játszaniuk a patriótáknak. Orbán Viktor csalódásnak nevezte, hogy Európa tönkreteszi saját versenyképességét. 

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a legfontosabb téma a magyar választási kampányban, szintén azt válaszolta: a szuverenitás. 

Hozzátette, hogy az általa vezetett modern keresztény kormány kihívóit Brüsszelben finanszírozzák. 

A migrációról szólva Orbán Viktor kifejtette, hogy Magyarország maga szeretné eldönteni, kiket enged be, kivel akar együtt élni. 

„Ha nem keresztényeket engednek be nagy számban egy keresztény országba, az hatással van a demokráciára is” – emelte ki. 

Magyarország megállította az illegális migrációt, és ezért Brüsszel még meg is büntette 

– emlékeztetett, hangsúlyozva, hogy Magyarországon is vannak vendégmunkások.

Az ukrajnai háborúról úgy vélekedett, hogy „nagyon közel vagyunk a békéhez”. Ehhez elsősorban egységes transzatlanti álláspontra lenne szükség

– tette hozzá. 

A miniszterelnök irreálisnak nevezte, hogy az EU hatalmas összegekkel támogat egy olyan országot, amely nem fogja megnyerni a háborút, miközben ott  magas szintű a korrupció, és – jegyezte meg – mindemellett nincs pénz az uniós versenyképesség növelésére. 

Ha Európa közös álláspontra jutna az amerikaiakkal, az megkönnyítené a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokat is

– vélekedett. 

 

Olvasd tovább itt: pestisracok.hu